2025. október 2., csütörtök

Újabb Magyarországot bíráló jelentés

Németh Zsolt: A baloldal legnagyobb ellensége a valóság

Strasbourgban elkezdődött a magyarországi választási kampány azzal, hogy az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) 89–35-ös szavazataránnyal jelentést fogadott el a tanácsi tagsággal járó kötelezettségek magyarországi teljesítéséről – közölte Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke az MTI-nek nyilatkozva Strasbourgban kedden.

A strasbourgi székhelyű, 46 tagországot számláló Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése egyhetes őszi ülésszakán a Magyarországról szóló jelentés elfogadását követően Németh Zsolt kijelentette, a jelentés elfogadásának szavazataránya azt jelzi, hogy egyre nagyobb az elégedetlenség a fő balliberális iránnyal az Európa Tanácsban.

A politikus különösen fontosnak nevezte, hogy az európai konzervatív és patrióta politikai oldal képviselői egyértelműen kiálltak Magyarország mellett. Nyilvánvalóvá vált, hogy nem lehet az Európa Tanácsot instrumentalizálni egy pártpolitikai, baloldali, progresszív kampány érdekében – hívta fel a figyelmet.

Közölte: nem véletlen, hogy az Európa Tanács vitát tartott és jelentést fogadott el Magyarországról, hiszen – mint fogalmazott – „a saját elveiket is hajlandóak félresöpörni annak érdekében, hogy megakadályozzák Magyarországon a konzervatív nemzeti patrióta kormány újraválasztását”.

A vita során elmondott beszédében Németh Zsolt azt mondta: a Magyarország-ellenes küzdelem folytatódik, és egészen a jövő áprilisban esedékes országgyűlési választásokig folytatódik.

A fideszes politikus Roger Scruton brit filozófust idézte, azt mondta: a baloldal legnagyobb ellensége a valóság.

„Ha a magyar kormány ennyire antidemokratikus, miért győzött az elmúlt 16 évben? Ma segítséget kaptunk ahhoz, hogy megismételhessük ezt az eredményt jövő áprilisban” – fogalmazott a politikus.

A vitában felszólalt Kovács Elvira, a Szerb Képviselőház alelnöke is, aki beszédében sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a jelentés szelektíven válogat elemeket az Európa Tanács alkotmányjogi szakértőkből álló testülete, a Velencei Bizottság véleményéből, szisztematikusan kihagyva azokat a kijelentéseket, amelyek elismerik Magyarország erőfeszítéseit.

„Azok az állítások, miszerint Magyarország korlátozza a szexuális kisebbségek rendezvényeit, hamisak. A magyar törvények védik a gyermekeket, és csak akkor tiltja a gyülekezést, ha azok a gyermekvédelmi törvény által korlátozott tartalmakat népszerűsítenek. A tiltakozáshoz való jog továbbra is biztosított Magyarországon. A tömeges megfigyeléssel kapcsolatos vádak félrevezetőek” – fogalmazott.

Magyarország elkötelezett tagja az Európa Tanácsnak. A jogállamiság és a demokrácia teljes mértékben érvényesül az országban. Magyarország szilárdan elkötelezett az emberi jogok tiszteletben tartása mellett, és jogi értelemben is sokat tett ennek szavatolására – tette hozzá beszédében Kovács Elvira.

Csöbör Katalin fideszes országgyűlési képviselő a vita során elmondott felszólalásában arra hívta fel a figyelmet, hogy az országgyűlési választások közeledtével egyre több támadás éri Magyarországot.

„A támadások célja egyértelmű: egy Brüsszelből irányított bábkormányt akarnak a nyakunkba ültetni” – fogalmazott.

Kijelentette: a jelentésben megfogalmazott vádak rágalmak. A jelentés egyebek mellett hamisan azt sugallja, mintha a magyar kormánypárt olyan változtatásokat hajtott volna végre, amelyek kizárólag saját érdekeit szolgálják.

Bartos Mónika, a Fidesz országgyűlési képviselője beszédében „rendkívül elfogultnak” nevezte a jelentéstevők által Magyarországról festett képet, és arra hívta fel a figyelmet, hogy a szövegnek mindössze két mondata tartalmaz valamiféle elismerést Magyarország erőfeszítéseinek vonatkozásában, a többi oldalon egyre súlyosabb kritikákat sorol.

„Ha igaz lenne a jelentés utolsó bekezdésében tett állítás, miszerint a közgyűlés hajlandó a konstruktív párbeszédre, akkor ennek a szövegben is tükröződnie kellene oly módon, hogy elismeri az előremutató folyamatokat és a sikereket. De ezt nem teszi – tette hozzá beszédében Bartos Mónika.

Juhász Hajnalka, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országgyűlési képviselője beszédében hangsúlyozta: a bemutatott jelentés elfogult, ideológiailag befolyásolt és kiegyensúlyozatlan.

Ez azonban nem új jelenség Európában – hívta fel a figyelmet. Szavai szerint ilyen jelentés általában akkor készül, amikor a demokratikusan megválasztott többség a hagyományos és fősodratú baloldali-liberális spektrumon túlmutató hazafias politikai erőket támogat.

Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő a vita során elmondott felszólalásában egyebek mellet kijelentette: a magyar választási kampány Strasbourgban is elkezdődött. A Magyarországról szóló jelentés a fősodratú pártok hozzájárulása a magyar választási kampányához – mondta. A magyar nép azonban mindig is bölcsebb volt annál, minthogy meghallgassa a hamis vádakat – hangsúlyozta.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Kovács Elvira (Facebook/Kovács Elvira oldala)