Öngyilkos lett Mihailo Nikolajevics Sabunjin, akit azzal gyanúsítottak, hogy három férfit ölt meg a Danilovgrad közelében lévő Češka zbrojevka lőtéren – közölte a montenegrói média.
A montenegrói rendőrség tájékoztatása szerint a 30 éves orosz állampolgárt hajnali 3.35 körül Herceg Novi Topla nevű városrésze felett, egy erdős területen találták meg és kerítették körbe. Az akcióban a különleges rendőri egységek, a Déli Biztonsági Regionális Központ, a határrendészet, valamint a montenegrói hadsereg helikoptere is részt vett.
A rendőrség közlése szerint a gyanúsított, miután körbevették és kilátástalan helyzetbe került, tüzet nyitott a rendőrökre, majd lőfegyverrel öngyilkosságot követett el.
Lazar Šćepanović, a montenegrói rendőrség igazgatója köszönetet mondott a műveletben részt vevő rendőröknek és vezetőiknek a példamutató helytállásért, az áldozatok családjainak pedig részvétét fejezte ki.
Danilo Šaranović belügyminiszter közölte, hogy a válsághelyzet véget ért. A rendőrség folytatja a nyomozást annak feltárására, milyen körülmények vezettek a gyilkossághoz.
Sabunjint azzal gyanúsították, hogy megölte a podgoricai Nemanja Kaport, a 24 éves Petar Globarevićet, valamint a danilovgradi, 67 éves Momir Radonjićot.



