2024. október 15., kedd

A svájci parlament engedélyezte a kokainkereskedelmet

Bázel, Zürich és Lausanne mellett már Bernben is megkezdték a marihuánával kapcsolatos kísérleteket.

Svájc fővárosa ezután döntött úgy, hogy ősszel elindítja az ellenőrzött kokainértékesítési programot is, miután a város törvényhozása 43 igen szavazattal és 18 nem szavazattal elfogadta az Alternatív Baloldal javaslatát.

Ez egy kísérleti program, mutat rá a Jutarnji.hr hírportál nyomán a B92.

Illusztráció (Fotó: Shutterstock)

Illusztráció (Fotó: Shutterstock)

A jelentésben aláhúzzák: senki sem gondolja, hogy a kokain jó, de sokkal jobb a meglévő függőket kontroll alatt tartani, mint a bűnözés világára hagyni őket.

A terv az, hogy minden úgy nézzen ki, mint a meglévő marihuánaprogram, mutatott rá a hírportál.

A folyamatot a jobboldali pártok egy csoportja ellenzi.

A kokain szabad értékesítését egyébként 2019-ben javasolták először Bernben, de akkor még elutasították.

Nyitókép: Illusztráció (Fotó: Shutterstock)