2024. május 12., vasárnap

Koronavírust árult az interneten

A holland pénzügyőrség elfogott egy férfit, aki az interneten árusított állítólagos koronavírust tartalmazó fiolákat, hogy az emberek megfertőzhessék magukat gyógyultsági igazolvány későbbi kiváltása érdekében – közölte szombaton a holland pénzügyminisztérium csalásokkal foglalkozó osztálya (FIOD).

A De Telegraaf című holland lap szerint egy internetes felületen 33,5 eurós áron ajánlották az úgynevezett koronacsomagokat postázással. A FIOD megállapította, hogy a gyanúsított férfi kapcsolatba hozható az érintett honlappal.

Egy ilyen csomag állítólag koronavírust tartalmazó folyadékot, valamint egy házilag elvégezhető tesztet tartalmazott. A honlap üzemeltetője azzal hirdette termékét vásárlóinak, hogy három hónapnál nem régebbi vírusokat kapnak és biztosak lehetnek abban, hogy ezek tartalmazni fogják a legfrissebb mutációkat és variánsokat is.

A FIOD szerint ezen felül a vásárlóknak azt ígérték, hogy önmaguk megfertőzése, majd a meggyógyulás után a holland egészségügyi hatóságoknál kiválthatják a gyógyultsági igazolványt összhangban az ország járványügyi szabályaival.

A FIOD szóvivője az ANP holland hírügynökségnek elmondta, hogy a gyanúsítottat időközben szabadlábra helyezték. Hozzátette: további nyomozást kell lefolytatni annak megállapítására, hogy sikerült-e valóban eladnia valamit, illetve, hogy portékája egyáltalán működik-e.

A holland egészségügyi hatóságok mindemellett óva intettek attól, hogy valaki szándékosan megfertőzze saját magát koronavírussal. Azok, akik szándékosan megfertőzik magukat, felróható módon veszélyeztetik a közegészséget – fogalmaztak.