2024. május 11., szombat

A holland központi bank bocsánatot kért a rabszolgaságban játszott szerepéért

Klaas Knot, a holland központi bank (DNB) elnöke pénteken hivatalosan bocsánatot kért a pénzügyi intézet rabszolgatartásban játszott múltbéli szerepéért – írta a Dutchnews holland hírportál.

A rabszolgaság eltörlésének Hollandiában július 1-jén ünnepelt évfordulóján az elnök kijelentette: „bocsánatot kér minden olyan embertől, akit a pénzintézetet vezető elődei csak bőrszínük alapján tartottak számon". A hírportál szerint Knot korábban arról beszélt, hogy a bank „maradandó értékű" gesztust szeretne nyújtani a rabszolgaságban tartottak leszármazottjainak.

A DNB februárban közleményben jelentette be: „mélyen sajnálja" hogy számos korábbi igazgatója fontos szerepet játszott a 19. századi rabszolga-kereskedelemben. A bank múltjával foglalkozó közelmúltbéli vizsgálat kimutatta, hogy a bank induló tőkéjét biztosító amszterdami pénzügyi elit legtöbb tagja közvetlen kapcsolatban állt a rabszolga-kereskedelemmel.

A kutatás arra is rávilágított, hogy a DNB igazgatói aktívan felléptek a rabszolgatartás eltörlése ellen, annak ellenére, hogy Hollandiában egyre erősödtek a rabszolgaság-ellenes állásfoglalások. Ezek a bankvezetők kiálltak a rabszolgatartók kártalanítása mellett is.

A DNB nem az első hollandiai pénzügyi intézet, amely bocsánatot kért a rabszolgatartásban játszott szerepéért, áprilisban az ABN Amro bank is hivatalos bocsánatkérést tett közzé honlapján.

A holland kormánynak egyelőre nincs szándékában bocsánatot kérni. Sajtóforrások szerint a hágai vezetés továbbra is mérlegeli, hogyan kommunikáljon erről a „kényes témáról", de hosszú távon nem zárja ki a bocsánatkérést.