2026. július 26., vasárnap

Zelenszkij szerint Moszkva további harmincezer észak-koreai katonát vetne be

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Oroszország további 30 ezer észak-koreai katona bevetésére készül az Ukrajna elleni háborúban. Az államfő szombat esti videoüzenetében és az X közösségi oldalon közzétett bejegyzésében azt állította, hogy a Voronyezsi területen június óta folynak az előkészületek az újabb észak-koreai egységek fogadására.

Zelenszkij emlékeztetett arra, hogy a Moszkva és Phenjan közötti kölcsönös védelmi megállapodás alapján Észak-Korea már korábban is katonákat, rakétákat és lőszert küldött Oroszországnak. Kijev szerint a katonákat a kurszki régióban vetették be az ukrán erők ellen. Az ukrán elnök azt is állította, hogy Phenjan újabb ballisztikus rakétaindító rendszereket készül átadni Oroszországnak. Véleménye szerint ez nemcsak Ukrajnára jelent veszélyt, hanem Ázsia valamennyi olyan országára is, amely az észak-koreai rakéták hatótávolságán belül fekszik.

Zelenszkij emellett azt állította, hogy Moszkva műholdas felderítési adatokat oszt meg Iránnal. Elmondása szerint Ukrajna július eleje óta fokozott orosz műholdas megfigyelést észlelt a Perzsa-öböl térségében és az ott található amerikai katonai létesítmények körül, és szerinte ezek az információk később Iránhoz kerülnek, amely azokat közel-keleti támadásai irányításához használja fel.

Közben tovább folytatódtak a harcok. Az ukrán hadvezetés közlése szerint Kijev nagy hatótávolságú csapásokat hajtott végre oroszországi célpontok ellen, köztük egy tyumeni finomító ellen. Az orosz hatóságok megerősítették, hogy egy drón becsapódását követően tűz ütött ki a térségben. Az orosz hadsereg eközben ismét támadta Kijevet. A támadás során a főváros három kerületében keletkeztek tüzek, de az ukrán katasztrófavédelem halálos áldozatot nem jelentett.

Az iráni külügyminisztérium ugyanakkor elítélte azt az ukrán támadást, amely állítása szerint egy iráni kereskedelmi hajót ért a Kaszpi-tengeren. Teherán szerint a robbanásban egy tengerész meghalt, egy másik pedig megsérült. Irán agressziónak nevezte az incidenst, és azzal vádolta Ukrajnát, hogy a háborút új térségekre kívánja kiterjeszteni. Zelenszkij ezzel szemben azt közölte, hogy az ukrán erők egy orosz hadihajót és olyan hajókat támadtak, amelyek iráni vonatkozású katonai rakományt szállítottak.

A diplomáciai fronton Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kijelentette, hogy a konfliktus befagyasztása jelenleg nem lehetséges, és Moszkva továbbra is a korábban megfogalmazott feltételek teljesítéséhez köti a háború lezárását. Kazim-Zsomart Tokajev kazah elnök korábban a harcok beszüntetését és a tárgyalások folytatását szorgalmazta.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Moszkva műholdas felderítési adatokat oszt meg Iránnal (Illusztráció: Pexels.com)