Lengyelország kérésére a lengyel légtér orosz megsértése miatt összehívják az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülését – közölte a varsói külügyminisztérium csütörtökön az X-en.
A bejelentést azt követően tették, hogy szerdára virradóan egy Ukrajna elleni orosz légitámadás közben keleti irányból berepült Lengyelország légterébe 19 légi eszköz. A felszálló lengyel és szövetséges vadászgépek legalább hármat lelőttek ezek közül. Donald Tusk kormányfő szerdán a szejmben közölte: a tárgyak „jelentős része" Fehéroroszország légteréből repült be Lengyelországéba.
A lengyel belügyminisztérium szerda késő esti közlése szerint 16 drónroncsot találtak meg a kelet-lengyelországi Lublini, a közép-lengyelországi Lódzi, Mazóviai és Szentkereszt vajdaságokban, valamint az északkelet-lengyelországi Warmia-mazúriai vajdaságban. A Lublini vajdaságban fekvő Wyryki településen az egyik drón megrongált egy lakóházat és egy személygépkocsit, de senki nem sérült meg.
Donald Tusk csütörtök reggel a közép-lengyelországi Laskban működő 32. taktikai légibázisra látogatott, és köszönetet mondott a légvédelmi akcióban részt vevő pilótáknak. Az előző napi események súlyos feladatot adtak a nemzetnek – fogalmazott a kormányfő.
Karol Nawrocki államfő csütörtök délelőtt a nyugat-lengyelországi Poznan-Krzesinyben működő 31. taktikai légibázison találkozott a pilótákkal, és ott elmondott beszédében orosz provokációnak nevezte az előző nap történteket. Ezek a légtérsértések próbára tették Lengyelország reagálási képességeit, ezen belül a politikusokét, az államfőét és a miniszterelnökét, valamint a NATO-n belüli cselekvési mechanizmust is – vélekedett Nawrocki. Hozzátette: Lengyelország „átment ezeken a teszteken".
Rafal Leskiewicz, az államfő szóvivője csütörtök reggel az RMF FM kereskedelmi rádióban beszámolt arról, hogy az elnök az incidensről előző este telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel. Trump biztosította őt afelől, hogy az Egyesült Államok támogatja a védelem megerősítését a NATO keleti szárnyán, és ismét elmondta, hogy Lengyelországban maradnak az odatelepített amerikai katonák – mondta Leskiewicz.
A légtérsértések miatt Nawrocki kezdeményezésére csütörtök este összeült a legfontosabb lengyel politikai vezetőkből álló tanácsadó testület, a nemzetbiztonsági tanács (RBN). A tanácskozás elején az elnök szorgalmazta a lég- és rakétavédelmi beruházások növelését és a polgári védelem fejlesztését is. A közvéleményt pedig figyelmeztette , hogy „ne dőljön be az orosz dezinformációnak", amely szerda óta „azt sugallja, hogy a lengyel légteret támadó drónok ukránok voltak". „Az összes rendelkezésemre álló információ alapján ez egyszerűen hazugság" – hangsúlyozta Nawrocki.
A Lengyel Légiközlekedési Hatóság (PAZP) csütörtökön közölte: a fegyveres erők kezdeményezésére, állambiztonsági okokból korlátozzák a légiközlekedést a fehérorosz és az ukrán határ menti övezetben mintegy 3000 méteres magasságig. Az intézkedés már szerdán késő este hatályba lépett, és december 9-ig érvényben marad. Az érintett övezetben napnyugtától napkeltéig teljes repülési tilalom van érvényben, csak a lengyel és a szövetséges katonai gépek kivételek. Emellett a zónában a nap 24 órájában tilos a pilóta nélküli civil gépek reptetése. Nem katonai kis repülőgépek napközben csak akkor repülhetnek be a zónába, ha rádióval és radar-válaszjeladóval vannak felszerelve.

Nyitókép: A bejelentést azt követően tették, hogy szerdára virradóan egy Ukrajna elleni orosz légitámadás közben keleti irányból berepült Lengyelország légterébe 19 légi eszköz (Fotó: Beta/AP)