Újvidéken, a Zöld-Baloldali Front (ZLF) székházában született meg csütörtökön az az együttműködési szándéknyilatkozat, amellyel az említett szervezet és a Vajdasági Magyar Plénum (VMP) szorosabbra fűzte kapcsolatait. A dokumentumot a Zöld-Baloldali Front részéről Radomir Lazović és Biljana Đorđević társelnökök, míg a VMP képviseletében Surányi Zoltán elnök és Csányi Erzsébet alelnök látta el kézjegyével a Köztársaság téri székházban megtartott eseményen.
A felek megállapodtak abban, hogy a jövőben összehangoltan és szorosabb egységben lépnek fel Szerbia demokratizálása, valamint a decentralizáció megvalósítása érdekében. A memorandum kiemelt célként rögzíti a helyi közösségek megerősítését, valamint az emberi és kisebbségi jogok védelmét, különös tekintettel a szerbiai magyar nemzeti közösség sajátos jogainak érvényesítésére és megőrzésére.
A két szervezet közös alapvetésként határozta meg a regionális együttműködés előmozdítását és a jószomszédi kapcsolatok ápolását. Az aláírók hitet tettek az ország európai uniós integrációja mellett, kijelentve, hogy az uniós tagság olyan stratégiai cél, amely felé a ZLF és a VMP a jövőben közös erővel törekszik majd. Az ünnepélyes aláíráson a felek hangsúlyozták: a memorandum alapköve egy olyan hosszabb távú partnerségnek, amely a polgárok mindennapi életének javítását és a jogállami keretek megszilárdítását szolgálja.
Dávid Csilla felvétele
HÁROM ELŐFELTÉTEL
Surányi Zoltán a Magyar Szó napilapnak nyilatkozva elmondta, a szervezetek között kétirányú volt a közeledés, mégpedig annak érdekében, hogy sikerüljön minél előbb leváltani a jelenlegi korruptnak ítélt hatalmi rendszert. Az együttműködés – mint fogalmazott – már korábban is létezett a két szervezet között, hiszen a Zöld-Baloldali Front több esetben is segítette a Plénumot helyiségeinek és műszaki hátterének rendelkezésre bocsátásával, például tribün szervezése céljából.
A VMP elnöke pontosította, jelen esetben egy szándéknyilatkozatot írtak alá, nem pedig szerződést. Ennek a szándéknyilatkozatnak három előfeltétele volt: az egyik a jelenlegi rezsim megdöntésének közös célja, a másik Szerbia európai útjának felgyorsítása, a harmadik pedig a kisebbségi jogok védelme kapcsán kialakított egyetértés. Surányi aláhúzta, a dokumentum nem konkrét választásokra vagy választási koalícióra vonatkozik, hanem a két szervezet közötti általános együttműködésre.
VÁLASZTÁSI ELŐKÉSZÜLETEK
A tájékoztató során elhangzott, hogy a Zöld-Baloldali Front felajánlotta önzetlen segítségét a szavazóbiztosok kiképzése terén is a Vajdasági Magyar Plénumnak. Surányi Zoltán kifejtette, a jelenlegi szándéknyilatkozat aláírása nem áll kapcsolatban a Vajdasági Magyar Újrakezdés nevű koalíció létrehozásával, amely a nemzeti tanácsi választások érdekében jött létre. Hozzátette, ez egy általános együttműködés, így a szándéknyilatkozatban nincs sem a köztársasági, sem a nemzeti tanácsi választások kapcsán semmilyen kötelezettség vagy meghagyás. A Vajdasági Magyar Újrakezdés egy választási lista lesz, amelyet nem terveznek külön szervezetként bejegyezni; ez lesz a közös lista neve az idén esedékes nemzeti tanácsi választásokon – magyarázta a szervezet vezetője.
ÉLETSZERŰ KÉRDÉSEK
A Zöld-Baloldali Front érdekelt a kisebbségi jogok maradéktalan érvényesítésében – nyilatkozta lapunknak Radomir Lazović. A szervezet társelnöke szerint a magyarországi változásokkal összhangban most megszülethet egy olyan új együttműködés is a Vajdasági Magyar Plénummal, amely hozzájárulhat ezen kérdések előbbre viteléhez.
A ZLF olyan Szerbia kiépítésében érdekelt, amely minden egyes polgára számára élhetőbb társadalmat jelent, függetlenül a különbözőségektől. Lazović hangsúlyozta, szervezetük életszerű kérdésekkel foglalkozik: az iskolák helyzetével, közműszolgáltatásokat érintő kérdésekkel, s megannyi más mindennapi, de lényeges témával. A közös munka során korábbi politikai tapasztalatait is meg tudja majd osztani új partnereivel, a Vajdasági Magyar Plénum tagjaival, fejtette ki a társelnök.
Nyitókép: A felek megállapodtak abban, hogy a jövőben összehangoltan és szorosabb egységben lépnek fel Szerbia demokratizálása, valamint a decentralizáció megvalósítása érdekében (Fotó: Dávid Csilla)



