2026. április 29., szerda

Vučić: A felmérések szerint az SZHP abszolút többséget szerezne, ha most tartanák meg a választásokat

Aleksandar Vučić állaamfő ma kijelentette, hogy a közvélemény-kutatások szerint a Szerb Haladó Párt listája győzne, és abszolút többséget szerezne a parlamentben, ha most tartanának választásokat.

A Blic TV nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy ugyan nehéz küzdelem lenne, mert például Vladan Đokić és Dejan Bodiroga rendkívül népszerűek és jelentős támogatottsággal bírnak, ami komoly tényezőt jelenthet az ellenzék számára.

Hozzátette, hogy az egyetemisták listája jelenleg favoritnak számít, ugyanakkor szerinte, ha most írnák ki a választásokat, nem tudna győzni.

Vučić arra is kitért, hogy ha a választásokat most nem írják ki, a politikai válság még hónapokig elhúzódhat. Mint mondta, a választások időpontjáról szóló döntést mindig állami, nem pedig pártpolitikai szempontok alapján hozzák meg.

– Ezt senki sem tudja biztosan megmondani, még én sem. Minden a helyzettől függ: a külső nyomástól, az olajár alakulásától, a MOL-lal és a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) ügyével kapcsolatos tárgyalásoktól, valamint számos más problémától, amelyekkel szembe kell néznünk, beleértve az európai reformkötelezettségeket is – mondta.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Az államfő szerint az egyetemisták listája népszerű, de jelenleg nem tudna győzni (Fotó: Beta)