Tegnap reggel a Novi Pazar-i Állami Egyetem vezetőségének kérésére az „illetékes intézmények” bevonultak az oktatási intézmény épületébe, és teljes mértékben tiszteletben tartva az egyetem autonómiáját, ellenőrzés alá vették az épületet – jelentette be tegnap Ana Brnabić, a köztársasági képviselőház elnöke.
A házelnök szavai szerint, ha minden egyetem és egyetemi kar ilyen segítséget kért volna, amikor „10, 20, 50 vagy 100 hallgató blokád alá vette az adott épületet, az oktatás gyakorlatilag azonnal folytatódhatott volna”.
– Oda jutottunk ismét, hogy az egyetemeinket és az egyetemi karokat a rektorok és a dékánok blokkolták – hangsúlyozta Brnabić a Pink televízión tett vendégszereplése során.
Brnabić állításai szerint valaki utasította Vladan Đokićot, a Belgrádi Egyetem rektorát, ahogy más dékánokat is, hogy az egyetemi karok blokádjával mérjen támadást az államra az állami oktatási rendszeren keresztül, amely – ahogy rámutatott – a társadalom legérzékenyebb és legfontosabb szegmense.
– Mindent részletesen megterveztek. Sajnos most így van, ahogy van. Rajtunk áll, hogy az okozott kár miatt megpróbáljuk kártalanítani a szerbiai fiatalokat. Mindeközben a kulcsszerepet betöltő blokáderek már Horvátországba menekültek, a Zágrábi Egyetemen folytatják tanulmányaikat – jelentette ki Brnabić az állambiztonsági szervek által szerzett információkra hivatkozva.
A házelnök a televíziós szereplése során kiemelte: „a Mila Pajić és a Dinko Gruhonjić terroristaszervezetének azon része”, akiket előállítottak kijelentette, hogy a tanulmányát Zágrábban kívánja folytatni. Egyedül Mila Pajić nem tette meg ezt, Brnabić szerint neki más ambíciói vannak.
– Ennyire „blokádolók” ők. A tanulmányok őket nem akadályozzák Zágrábban – jegyezte meg gúnyosan Brnabić, majd feltette a kérdést: miből élnek ezek az emberek, ki pénzeli a zágrábi tanulmányaikat?
A parlament elnöke kitért a belgrádi Egyetemista Kulturális Központra (SKC) is, ahová hétfőn látogatott el. Szavai szerint ez az épület jól ábrázolja azt, mi történne Szerbiával, ha a tüntetők vennék át az ország irányítását. Szavai szerint, amit csak lehetett, tönkretettek, semmit sem vigyáztak meg.
– Nem beszélve a levéltári anyagról, több mint 200 tárgyról, szoborról, fényképekről, plakátokról, kiállítások és koncertek plakátjairól, audiovizuális anyagokról. Felbecsülhetetlen értékek ezek. Képzeljük el, hogy valaki, aki eltulajdonít egy telefonközpontot, kirántja a falból azt, amit ez után már nem lehet használni. Ez felfoghatatlan – mondta Brnabić, majd hozzátette, az épületet megnyitották a nyilvánosság előtt, mindenki szabadon megtekintheti, hogy mit hagytak maguk után a tüntetők.
A tavaly november 1-jén történt újvidéki tragédia kapcsán megjegyezte, a politikai mozgalmak visszaélnek a tragédia áldozataival és a családjaikkal. Kiemelte, az ellenzék nem támogatta Žarko Mićinnek, Újvidék polgármesterének azon kezdeményezését, miszerint emeljenek emlékművet az áldozatok emlékére. Brnabić szerint az ellenzék hasonlóképpen élt vissza a 2023 májusában történt tragédiával, az ellenzék nem visel gondot az áldozatokról és azok családjáról.
