Édesapám mobiltelefont cserélt. Ez manapság már nem számítana rendkívülinek, ha nem arról a generációról lenne szó, amely ifjúkorában még a vezetékes telefonhoz is korlátozottan fért hozzá. A lányomhoz fordult segítségért, ugyanis a szervizekben 4 ezer dinárért vitték volna át az adatokat a régi készülékéről az újra. Ezt nyilván mi is sokalltuk egy olyan műveletért, amelyet a fiatalabb nemzedék probléma nélkül elvégez pár óra alatt. Készségesen állt hát a nagyapja szolgálatába a lányom. Türelmesen magyarázta, miért kell bizonyos mentéseket elvégeznie, majd sor került az alkalmazások újraindítására is, amelyhez felhasználó nevekre és jelszavakra lett volna szükség...
Okkal a feltételes mód. Mert édesapám sajnos ezeket nem tudta. Tapasztalva a visszautasító magatartását egyre ingerültebben magyaráztuk neki, hogy mindez az ő érdekében van jelen az online térben, és a hozzáféréshez szükséges adatok ma már egyenértékűek a személyi számával. Az alkalmazás és a fiók pedig olyan alapfogalmak, mint a Pitagorasz-tételben az átfogó és befogó. Próbáltunk olyan tudást példának hozni, amelynek hiányát hivatásából fakadóan „megengedhetetlennek” tart a diákjainál.
– Értsétek meg, hogy én csak meg akarom kapni a számlákat, fizetni és telefonálni akarok, és képeket kapni a családtól... – mondta, megtagadva az online tér alapfogalmainak elmagyarázását.
– Épp azt próbáljuk elmagyarázni, amit neked ezekhez tudni kell – próbáltam csitítani a helyzetet, látva azt, hogy az egyébként türelmes lányom már legszívesebben úgy „helyrerakná” az öregapját, ahogyan ő tette, amikor segített az unokájának a matek leckéknél.
Nos, több nyakatekert művelettel csak sikerült helyreállítani a fiókjait, beüzemeltetni az alkalmazásait. A végén azért nem bírta ki a lányom, és megjegyezte:
– Most már értem, miért kérnek el 4 ezer dinárt a mobilosok...
