Megerősítették szándékukat a Vajdaság és Nordland közötti baráti, partneri kapcsolatok további ápolására és elmélyítésére a honi és norvégiai tartományi delegációk tagjai a tegnapi újvidéki tárgyalásukon. Juhász Bálint, a tartományi parlament elnöke fogadta Eivind Holstot, a norvég Nordland régió parlamentjének elnökét és küldöttségének tagjait.
A találkozón, amelyen részt vettek a vajdasági parlament alelnökei, Aleksandra Maletić, Milan Subotin és Boris Novaković, valamint Sandra Stojković főtitkár is, a hagyományosan jó norvég–szerb kapcsolatokról tárgyaltak, különös tekintettel a Vajdaság és Nordland közötti intenzív kapcsolatokra, amelyek kiválóan ápolják a közös történelmi emlékezet kultúráját.
– Köszönöm elkötelezettségüket és a Véres út áldozatainak emlékét ápoló kultúra folyamatos fenntartását, amely közös történelmünk egyik legtragikusabb fejezete. Közös múltunk emlékezete az az alap, amelyre építjük a jövőt, fejlesztve a két régió közötti barátságot és együttműködést – hangsúlyozta Juhász, aki a norvég delegációval folytatott beszélgetés során beszélt Vajdaság potenciáljáról is mind gazdasági értelemben, mind kulturális szempontból, tekintettel annak többnemzetiségű, multikulturális és többnyelvű jellegére, amely a harmonikus együttélés példájaként szolgálhat.
Nordland parlamentjének elnöke, aki egyben Nordland megye vezetője is, megköszönte a szívélyes fogadtatást, kiemelve szándékát, hogy elődei nyomdokain haladjon, akik éveken át elkötelezetten építették a szilárd kapcsolatokat Vajdasággal mind parlamenti szinten, mind a városok és helyi közösségek együttműködése és testvérvárosi kapcsolatainak szintjén.
A nordlandi delegáció ötnapos látogatáson tartózkodik, amelynek során a tartományi parlament képviselőivel együtt meglátogatják az Újvidék – Európa Kulturális Fővárosa Alapítványt, a Péterváradi erődöt, a tartományi művelődési, tájékoztatási, vallási felekezeti titkárságot, a Vajdasági Múzeumot, a Vajdasági Levéltárat, valamint Nagykikindát és Melencét.

Nyitókép: Tartományi parlament