2024. május 9., csütörtök

A minisztérium ragaszkodik a sorkatonasághoz

Miloš Vučević nem hiszi, hogy az idén áttörés történhet a koszovói válság kezelése tekintetében

A sorkatonaság ismételt bevezetéséről, továbbá a koszovói helyzetről és Szerbia ezzel kapcsolatos pozíciójáról nyilatkozott tegnap a Szerbiai Rádió és Televízió műsorában Miloš Vučević ügyvezető védelmi miniszter és a Szerb Haladó Párt elnöke. Miroslav Lajčak, az EU a Belgrád és Pristina közötti párbeszédért felelős különmegbízottjának azon kijelentésével kapcsolatban, hogy január végéig megállapodás esedékes Belgrád és Pristina között, Vučević kifejtette, hogy feltehetőleg erősödik a nyomásgyakorlás a koszovói szerbekre, s az erre utaló jelek már most felismerhetőek. Azzal, hogy bizonyos szerbek ügyeit újratárgyalják vagy új vádakat emelnek, azt üzenik a koszovói szerbeknek, hogy nem szívesen látott lakosai Koszovónak – jegyezte meg a védelmi miniszter. Hozzátette, nemcsak ez a hónap lesz nehéz, hanem a következő hat hónap is, Szerbia feladata az, hogy aktív maradjon és kitartson az állam-, illetve nemzetérdekek mellett, és hogy mindig tudatában legyen az átléphetetlen határvonalnak.

– Egyébként nem vagyok optimista azzal kapcsolatban, hogy januárban vagy akár év végéig áttörés történik. A helyzetkezeléshez kompromisszumkészségre lenne szükség, ugyanakkor úgy tűnik, hogy Pristina nem rendelkezik ezzel. Pristina kitart szeparatista és szecesszionista törekvései mellett – fejtette ki Vučević, majd arról beszélt, hogy a koszovói válság kezelése tekintetében Szerbia manőverezési lehetőségei korlátozottak.

Az ugyancsak aggasztó, hogy Szerbia értesülései szerint Koszovóban folytatódik a fegyverkezés, de az is, hogy bizonyos államok nem állnak el azon tervüktől, hogy megalakuljon a koszovói katonaság – hangzott el a beszélgetés folytatásában. Vučević szerint az említett folyamatok súlyos biztonsági kihívás elé állítják Szerbiát. Ebben a kontextusban ejtett szót a védelmi miniszter a sorkatonaság tervezett visszaállításáról. Odafigyelnek a sorkatonai szolgálat visszaállításával kapcsolatos bejelentés után elhangzó kommentárokra, ám végül Szerbia államérdekeivel összhangban fognak dönteni – emelte ki. A sorkatonaság eltörlése óta Szerbiában évente 1500-1600 fiatal jelentkezik önkéntes katonai szolgálatra, míg ezzel párhuzamosan nagyjából 60 ezren kerülnek ki a tartalékosok rendszeréből – magyarázta Vučević, aki szerint a két mutató közötti aránytalanság hitelesen szemlélteti a védelmi rendszer fenntarthatatlanságát. Ha Szerbia katonailag semleges ország óhajt maradni, akkor megfelelő katonasággal kell rendelkeznie – nyomatékosította a miniszter. Hozzátette, Szerbia nem kíván háborúzni, a sorkatonaság visszaállításával kapcsolatban, a nemzetbiztonság több aspektusát is figyelembe kell venni. Összetett, időigényes folyamatot követően döntenek a sorkatonaság bevezetéséről – mondta Vučević, majd aláhúzta: a védelmi minisztérium és a Szerbiai Katonaság Vezérkara nem állnak el kezdeményezésüktől. Ha visszaállítják a sorkatonaságot, a szolgálat biztosan nem tart négy hónapnál tovább – közölte Vučević.

Nyitókép: Ótos András archív felvétele