2026. augusztus 16., vasárnap

Az új kenyér és az ügyes gazdák ünnepe

Megáldották és megszentelték az új kenyeret a topolyai Sarlós Boldogasszony-templomban. A Vásártérről a városközponton áthaladó fiákeres lovasmenettel érkezett a frissen sült cipó a templomba. Fiákereken érkezett többek között Szatmári Adrián polgármester vendégeivel, ft. Szakály József helyi plébános és Gruber László szentesi plébános is. A kenyeret a Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ népviseletbe öltözött táncosai vitték be a templomba.

Cikkünkhöz KÉPGALÉRIA is tartozik.

A helyi hívek és a termelők is magukénak érzik ezt az ünnepet, megtelt erre az alkalomra a templom. Az eseményt megtisztelte jelenlétével több községi és tartományi tisztségviselő, valamint Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Hajvert Ákos, az MNT Végrehajtó Bizottságának tagja.

Az ünnepi misét a dr. Gruber László szentesi plébános celebrálta, majd megszentelte és megáldotta az új kenyeret. Az új búzából sült cipót Szatmári Adrián polgármester szegte meg.

Az új kenyér ünnepe hagyományosan a Parasztolimpiával folyatódik Topolyán a Vásártéren.  Délután a hagyományos főzőverseny és kirakodóvásár mellett a csapatok játékos, szórakoztató vetélkedőkön mérik össze erejüket, rátermettségüket. Az eredményhirdetést követően este Dolly Roll koncert és tűzijáték zárja a napot.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Az új búzából sült cipót Szatmári Adrián polgármester szegte meg (Herceg Elizabetta felvétele)