2024. május 10., péntek

Meddig tartson a katonaélet?

A vezérkar a hosszabb időszakot szorgalmazza

Amennyiben az állam újra bevezetné a kötelező sorkatonaságot, a szolgálat legalább három, legfeljebb nyolc hónapig tartana. A tervek szerint a fiatalok a laktanyában töltött időért némi juttatásban részesülnének, de előnyt élveznének a közszférában történő elhelyezkedés során is. A szerb katonaság hónapok óta a tervek kidolgozásán tevékenykedik, írja a Novosti.

Mint ahogyan arról korábban beszámoltunk, Aleksandar Vučić államfő a napokban azt nyilatkozta, a kötelező sorkatonai szolgálat bevezetéséről széleskörű vitát nyitnak. Az e célt szolgáló létesítmények fenntartására, valamint az étkeztetés megoldására évente mintegy nyolcmilliárd dinárt kellene fordítani, durván 70 millió euróba kerülne, a jövedelmek biztosítása pedig további 1,2–1,8 milliárd dinárt emésztene fel. A jó oldala az lenne, hogy feltöltenék a katonaság egyes helyeken ma megfogyatkozott létszámát, visszatérne az élet néhány kisebb községbe, kaszárnyába, fogalmazott Vučić.

A Novosti értesülései szerint a katonaság vezetősége nem ért egyet a szolgálat időtartamával. A vezérkar elkötelezett a hat-nyolc hónapos időszak mellett, míg a Védelmi Minisztérium a három-négy hónapos szolgálatot szorgalmazza.

Egyes adatok szerint 2003 és 2010 között mintegy 190 ezer fiatal vállalkozott a szolgálatra, évente 22 ezren döntöttek a katonaélet mellett.