Orbán Viktor volt magyar miniszterelnök a kormányváltást követően utoljára nyújtott be vagyonnyilatkozatot. A Danas napilapnak a Telextől kölcsönzött beszámolója szerint május 9-én, az új Országgyűlés alakuló ülésének napján tett nyilatkozatból az derül ki, hogy 36 év parlamenti munka és összesen 20 év miniszterelnöki szolgálat után 9 127 000 forint (mintegy 24 ezer euró) megtakarítással rendelkezett a kormányfő.
A dokumentum szerint Orbánnak két ingatlana van: egy 63 négyzetméteres felcsúti ház, valamint egy 233 négyzetméteres budapesti, Cinege úti ingatlan, amelyet feleségével közösen birtokol. Jármű nincs a nevén.
A leköszönt miniszterelnök májusig továbbra is fizetés nélkül látta el a Fidesz elnöki tisztségét. A hatályos szabályok alapján távozó országgyűlési képviselőként háromhavi, volt miniszterelnökként pedig hathavi illetményre lenne jogosult. Magyar Péter azonban jelezte, hogy Orbán és más korábbi miniszterek nem kapnak végkielégítést. Erre reagálva közölte Orbán, hogy a törvény szerint neki járó összeget egy kárpátaljai református gyermekotthonnak adományozná. A jogszabályok emellett volt miniszterelnökként 16 évre szolgálati autót sofőrrel, valamint nyolc évre irodát és két titkárt biztosítanak számára.
A beszámoló felidézi, hogy Orbán vagyonnyilatkozatai az elmúlt években viszonylag szerény megtakarításokat mutattak. A politikus korábban többször kijelentette, hogy nem tartja magát gazdag embernek.
Közben az új kormány a korrupcióellenes és átláthatósági intézkedések részeként szigorítaná a vagyonnyilatkozati rendszert. A tervek szerint a közfunkciót betöltők részletesebb nyilatkozatokat tennének, amelyeket megerősített ellenőrzési jogosítványokkal rendelkező Integritás Hatóság vizsgálna. A lényeges adatok eltitkolása akár büntetőjogi következményekkel is járhatna.
Nyitókép: A vagyonnyilatkozat szerint Orbánnak két ingatlana van: egy egy felcsúti ház meg egy 233 négyzetméteres budapesti ingatlan, amelyet nejével közösen birtokol, jármű nincs a nevén (Fotó: MTI)



