2026. április 8., szerda

A roma közösség napja

A Nemzetközi Roma Nap a roma közösség szerepére és kihívásaira hívja fel a figyelmet

Szerbiában és világszerte ma ünneplik a Nemzetközi Roma Napot, azzal a céllal, hogy ráirányítsák a figyelmet a roma közösség helyzetére és kihívásaira.

A Nemzetközi Roma Napot 1990-ben nyilvánították hivatalos ünnepnappá az Első Roma Világkongresszus emlékére, amelyet 1971. április 7. és 12. között tartottak London közelében, Chelsfieldben.

A kongresszuson elfogadták a „roma” elnevezést nemzetközi névként – amely a roma nyelvben „embert” jelent –, és döntés született arról is, hogy a Gelem, gelem című dal lesz a roma himnusz.

Szerbiában a 2022-es, legfrissebb népszámlálási adatok szerint 131.936, roma nemzeti kisebbséghez tartozó személy él. Az adatok azt mutatják, hogy szinte az ország minden önkormányzatában jelen vannak, és különböző egyházakhoz, illetve vallási közösségekhez tartoznak.

Az Európai Unió területén több mint hatmillió roma él, míg egész Európában számuk 10 és 12 millió közé tehető, amivel a kontinens legnagyobb etnikai kisebbségét alkotják.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Illusztráció/Wikipédia