A Szerbiai Vasúti Infrastruktúra vállalatának közlése szerint biztonságosak az állomások a Újvidék–Szabadka gyorsvasútvonalon, és azokat folyamatosan az európai szabványokhoz igazítják. A vállalat visszautasította azokat a – szerintük alaptalan és félrevezető – állításokat, amelyek a vasúti közlekedés vagy egyes állomási létesítmények biztonságát kérdőjelezik meg.
A közlemény hangsúlyozza: az utasok biztonságosan közlekedhetnek a vonalon akár 200 km/órás sebességgel is. Kiemelték, hogy a vasúti terminológia szerint az állomások komplexumához nemcsak az utasforgalmi épületek, hanem a működést biztosító technológiai létesítmények is hozzátartoznak.
A szóban forgó szakaszon négy teljes értékű állomás működik – Verbász, Szeghegy (Lovćenac)–Kishegyes, Topolya és Szabadka –, amelyek pénztárakkal, várótermekkel és egyéb utasforgalmi szolgáltatásokkal rendelkeznek. Emellett hét kisebb megállóhely is található (Sajlovo, Piros (Rumenka), Kiszács, Máriamajor (Stepanovićevo), Ókér (Zmajevo), Nagyfény (Žednik) és Naumovićevo), ahol nincs klasszikus állomásépület az utasok számára, hanem kizárólag a vasúti forgalmat kiszolgáló technikai objektumok működnek.
A vállalat rámutatott: ezeknél a megállóknál korábban – az utasforgalmi adatok alapján – nem tartották gazdaságosnak új állomásépületek építését vagy a meglévők teljes felújítását. Ezt a döntést a vasúti szolgáltató 2018-as és 2022-es értékelései is alátámasztották.
A beruházások a korábbi években az akkori érvényes szabályozások szerint valósultak meg, azonban időközben új, az Európai Unió normáihoz igazodó műszaki előírások léptek életbe (Eurocode szabványok). Ezek szigorúbb követelményeket határoznak meg többek között a szerkezeti stabilitás, a földrengésállóság és a tűzbiztonság terén.
Az új előírások alapján átfogó ellenőrzésekre került sor, és megállapították, hogy egyes objektumoknál – különösen a régebbi épületeknél – további megerősítések szükségesek. Ez elsősorban a topolyai állomásépületet, valamint az újvidéki és szabadkai, műemléki védettség alatt álló létesítményeket érinti.
A vállalat hangsúlyozta: nem arról van szó, hogy az épületek veszélyesek lennének, hanem arról, hogy azokat a magasabb szintű, új európai szabványokhoz kell igazítani.
A szükséges munkálatok elvégzésére 2026. február 5-én szerződést kötöttek, amely a tervezést és a kivitelezést is magában foglalja. A felújítások várhatóan 2026 végéig befejeződnek, ezt követően az érintett létesítmények teljes mértékben megfelelnek majd az uniós előírásoknak és zavartalanul szolgálják az utasokat.
Nyitókép: A vállalat szerint az állomásokat az európai szabványokhoz igazítják (Fotó: Molnár Edvárd felvétele)



