A pancsovai kőolaj-finomító kiemelten fontos jelentőséggel bír, ugyanis a nyersolaj feldolgozása szoros összefüggésben van Szerbia GDP-jének növekedésével, és a finomító üzemeltetése nagyszámú alkalmazott sorsát határozza meg – emelte ki Dubravka Đedović Handanović bányászati és energiaügyi miniszter a Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdasági és külügyminiszterével folytatott egyeztetés után. A két miniszter többek között arról egyeztetett, hogy a NIS orosz részvényeinek megvásárlása után a Petrohemija és Te-To Pančevo vállalatnak mi lesz a sorsa, valamint, hogy milyen milyen beruházásokra lehet majd számítani a NIS-en belül.
Đedović Handanović kijelentette, Szerbia és Magyarország között kormányközi megállapodást készítenek, amelynek egyik fontos szegmense a NIS részvényeinek tranzíciója. A miniszter szerint ezek az egyeztetések intenzívek és egyes szegmensekben összetettek, ugyanis mindkét ország amennyire csak lehet, a saját érdekeit szeretné védeni.
– Nagy nap ez a mai, elsősorban azért, mert üzembe helyezték a vasúti áruszállítást Belgrád és Budapest között. Keményen dolgozunk egy új olajvezeték építésén, amelyhez a mi oldalunkon már folyamatban van a közbeszerzési eljárás. A műszaki dokumentáció elkészült, és megvan minden szükséges engedély. Reméljük, hogy a munkálatokra valamikor a nyár folyamán sor kerül – emelte ki a miniszter, a tervek szerint 2027 végére elkészülhet az olajvezeték, ami tovább erősíti az ország energiabiztonságát, természetesen anélkül, hogy bármikor is veszélyeztetné a pancsovai finomító további működését.
– Elkötelezettek vagyunk a gázellátás terén folytatott együttműködésben. Erről is szó esett Washingtonban, ahol Szerbia és Magyarország részt vett azon a fórumon, amelyen a kihívásokról és a jövőbeli gázellátás lehetőségeiről is beszéltünk. Mindkét ország megállapodott abban, hogy infrastruktúra szükséges a diverzifikációhoz, hiszen olyan tengerparttal nem rendelkező országokról van szó, amelyeket eddig orosz gázzal láttak el, s ez sokáig biztonságos és megbízható forrás volt Szerbia számára – mondta Đedović Handanović, majd rámutatott, hogy a földgáz diverzifikációja érdekében új gázvezetékeket, új összeköttetéseket fognak építeni a szomszédokkal.
– Az elmúlt hetek azt bizonyították, hogy Közép-Európában egyesek az energiaellátás és energiabiztonság kérdését politikai zsarolási célokra használják fel. Ukrajna ugyanis most már lassan egy hónapja nem indítja újra a kőolajszállítást Magyarországra, kizárólag politikai okok miatt – kezdte gondolatait a megbeszélés után Szijjártó Péter, majd rámutatott, a rendszert üzemeltető vállalat több alkalommal is jelezte a MOL-nak, hogy a Barátság vezeték fizikailag, műszakilag és technikailag is készen áll a szállítás újraindítására. Leszögezte, Magyarország sem pénzt, sem fegyvert nem fog adni egy teljesen reménytelen háborúra.
– A szárazföld által körülzárt, tehát tengerparttal nem rendelkező országokat viszonylag könnyű megzsarolni az energiaszállításokkal, vagy ahogy Szerbia példája mutatja, az ilyen országok energiaellátás szempontjából könnyen nehéz helyzetbe kerülhetnek egy nemzetközi jogi intézkedéssorozat miatt. Az a célunk, hogy Kijev és Brüsszel energiazsarolási képességét visszaszorítsuk. Ennek az egyik legjobb eszköze az, hogy a MOL megvásárolja a szerb olajvállalatot. Ezáltal három szárazföld által körülzárt ország, Szlovákia, Magyarország és Szerbia olajpiacai, benzin- és dízelpiacai egymással összehangoltan fognak működni, így sokkal ellenállóbbak leszünk a zsarolásoknak – állapította meg a magyar miniszter.
Hozzátette, ennek érdekében a szerb és a magyar fél abban állapodott meg, hogy felgyorsítja a Magyarországot és Szerbiát összekötő kőolajvezeték építésének előkészületeit. Magyarországon elkészültek a részletes mérnöki előtanulmányok, Szerbiában pedig sor került a közbeszerzési eljárás kiírására, ezért reálisnak tartotta, hogy a jövő év végére egy kőolajvezeték kösse össze a két országot.
– Ma úgy döntöttünk, hogy ennél is tovább megyünk, és készen állunk még egy másik, olajtermékeket szállító vezeték megépítésére, hogy az üzemanyagokhoz, a benzinhez és a dízelhez szükséges félkész olajtermékeket is a lehető leggyorsabban tudjuk szállítani. Ennek köszönhetően megnöveljük mind Magyarország, mind Szerbia üzemanyag-, dízel- és benzinellátási biztonságát – hangsúlyozta Szijjártó, aki elmondta azt is, hogy miután megépül a magyar–szerb kőolajvezeték, és mellette egy olaj-termékvezeték megépítésére is sor kerül, ezáltal mindkét ország védettséget szerez a következő évekre az ukrán típusú energiazsarolásokkal szemben.
Végezetül kijelentette, olyan magyar–szerb kormányközi megállapodás készül, amely biztos beruházási környezetet fog garantálni ahhoz, hogy a pozsonyi, a százhalombattai és a pancsovai finomítók olyan összehangolt módon működjenek, hogy megnövekedjen Szerbia, Szlovákia és Magyarország ellenálló képessége az ukrán típusú energiazsarolásokkal szemben.
Nyitókép: Miklós Hajnalka felvétele



