2026. február 26., csütörtök

Vétójog nélküli tagság?

Korai megítélni, mit jelentene Szerbia számára az új bővítési modell

Kovács Elvira, a köztársasági parlament alelnöke és a Szerbiai Képviselőház Európai Integrációs Bizottságának elnöke a napokban az Európa Parlamenti Hét kapcsán Brüsszelben tartózkodott. Lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy az esemény az európai parlamenti, valamint a nemzeti parlamentek képviselői – legyenek azok tagállamok vagy tagjelöltek – közötti jó együttműködési forma, elsősorban pénzügyi jellegű konferencia.
– Január végén Szerbiában járt az Európai Parlament Külügyi Bizottságának (AFET) küldöttsége, ezért most kihasználtuk az alkalmat és egyeztetéseket kezdeményeztünk a bizottság tagjaival, többek között a szerbiai jelentéstevővel, valamint az Európai Néppárt árnyék-jelentéstevőjével is, hogy rámutassunk az országban uralkodó helyzetre, illetve arra, hogy részletesebben beszéljünk bizonyos kritikákról, javítva az ország megítélésén és az előkészítésben lévő országjelentésen – mondta Kovács Elvira.
Hozzátette, hogy a külügyi bizottság január végi tényfeltáró látogatásáról szóló jelentés részleteit most  sikerült tisztázni.
– A tényfeltáró látogatás során összegyűjtött információkat, helyzetképet a Szerbiáról szóló országjelentés fogja tartalmazni. A határozat első változata március közepére várható, amikor az uniós képviselők módosítási indítványokat nyújthatnak be. A végső változata legkésőbb május folyamán kerül a külügyi bizottság elé, majd következik a plenáris vita. A jelentés elfogadása az Európai Parlament júniusi plenáris ülésén várható. Ezért is fontos, hogy most beszélgessünk a jelenlegi helyzetről, és választ adjunk azokra a kritikákra, kérdésekre, amelyek felmerülnek az EP-képviselők körében – magyarázta Kovács Elvira.
Aleksandar Vučić államfő nemrégiben elhangzott nyilatkozatával kapcsolatban, amely szerint Szerbia számára elfogadható lenne a vétójog nélküli tagság, elmondta, hogy ez még nagyon kezdetleges fázisban van és nem ismerik a részleteket.
– Ez a fajta bővítés azt jelentené, hogy Szerbia végre hozzáférést nyerhetne a szabad piachoz. Szerbia számára gazdasági szempontból lenne fontos az áru és az emberek szabad mozgása. Véleményem szerint azonban mindez még nagyon kezdetleges szakaszban van, hogy felmérhessük az előnyeit és  hátrányait. Nyilván nem szeretnénk másodrangú tagállamokká válni, de lehet, hogy a közeljövőben nem is lesz más választásunk – fogalmazott Kovács Elvira.
 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Kovács Elvira/Facebook