– Sajnos továbbra is a legnagyobb számban a beteg gyermekek támogatására pályáznak a szülők, ez sajnálatos, ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy egy olyan lehetőség, amely korábban nem létezett – jelentette ki tegnap dr. Pásztor Bálint. A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában számolt be a közösséget érintő legfontosabb aktualitásokról, kiemelve a Pásztor István Alapítvány legutóbbi döntéseit. Az alapítvány a legutóbbi ülésén több mint harmincezer euró értékben ítélt oda támogatásokat, amelyeket elsősorban súlyosan beteg gyermekek gyógykezelésére, rászoruló családok megsegítésére, valamint természeti károk – például tűzesetek és viharkárok – enyhítésére fordítanak.
A pártelnök felhívta a figyelmet arra, hogy az alapítvány pályázatai folyamatosan nyitva állnak, az elbírálás pedig a beérkezés sorrendjében, rövid határidővel történik. Kiemelte, hogy a rendszer kialakításakor a bürokrácia lebontása volt az elsődleges szempont: a pályázáshoz nincs szükség professzionális pályázatírókra, az alapítvány munkatársai minden igénylőnek személyes segítséget nyújtanak a dokumentáció összeállításában. Az elnök arra biztatott mindenkit, aki eleget tesz a feltételeknek – legyen szó egészségügyi rászorultságról, fiatal tehetségek gondozásáról vagy váratlan egzisztenciális válságról –, hogy bátran éljen a lehetőséggel.
PEZSGŐ KULTURÁLIS ÉLET
A beszélgetés során Pásztor részletesen kitért az elmúlt napok eseménydús vajdasági programjaira, amelyek a közösségi összefogás erejét hirdetik. Zentán ünnepélyes keretek között adták át a Híd Kulturális Alapítvány felújított székházát, amely a jövőben is a szellemi élet egyik bástyája marad. Emellett a VMSZ kúlai szervezete fennállásának harmincadik évfordulóját ünnepelte, Óbecsén és Adán pedig nagy sikerrel mutatták be a Kovács Ákosról készült portréfilmet.
A kulturális kínálat a következő hetekben is gazdag marad: Mága Zoltán hegedűművész visszatér a tartományba. Március 4-én Újvidéken, a Szerb Nemzeti Színházban, március 5-én pedig a zentai sportcsarnokban ad nagyszabású hangversenyt. A pártelnök szerint ezek az események nem csupán kikapcsolódást nyújtanak, hanem erősítik a magyar identitást és a szülőföldhöz való kötődést.
VÁLASZTÁSOK ELŐTT
A politikai aktualitások kapcsán dr. Pásztor Bálint hangsúlyozta az április 12-én esedékes magyarországi választások tétjét. Arra biztatta a vajdasági magyar választópolgárokat, hogy vegyenek részt a voksoláson, és támogassák a Fidesz–KDNP pártszövetséget.
– A hetekben azzal foglalkozunk, hogy a polgárokat buzdítsuk: amikor megérkeznek a levélcsomagok, szavazzanak Orbán Viktor kormánya mellett! Fontos, hogy Magyarországnak olyan vezetése maradjon, amely egységes nemzetben gondolkodik, és szívén viseli a határon túli magyarok ügyét – fogalmazott a VMSZ elnöke.
Rámutatott, hogy a stabil anyaországi háttér elengedhetetlen a vajdasági magyar érdekérvényesítés és a megkezdett fejlesztési programok folytatása szempontjából.
VÁLLALKOZÓKEDV
A gazdaságfejlesztés területén is kiemelkedő eredményekről számolt be az elnök. A Prosperitati Alapítvány legutóbbi pályázati körében összesen 928 kérelem érkezett be, ami minden várakozást felülmúlt. Különösen a kezdő vállalkozók körében tapasztalható hatalmas érdeklődés: ezen a téren több pályázat érkezett be most, mint az elmúlt tíz év során összesen. A falusi házvásárlási program népszerűsége is töretlen, amelynek köszönhetően várhatóan tíz százalékkal bővülhet a támogatott családok köre.
– Ezek a számok azt üzenik, hogy a vajdasági magyar közösség itthon szeretne boldogulni. Van vállalkozószellem, van ötlet, van kedv és van derű a szülőföldön való boldoguláshoz – hangsúlyozta Pásztor.
A gazdasági pillér megerősítése mellett a Mentorprogram ötödik ciklusa is lezárult. Ez a kezdeményezés az elnök szerint túlmutat a puszta üzleti támogatáson, hiszen valódi közösséget épít a tapasztaltabb és a pályakezdő vállalkozók között.


