2026. február 23., hétfő

Még jelentkezhetnek

A tűzoltók között is szükség van magyarokra

Még szerdán jelentkezhetnek az érdekeltek a Belügyminisztérium által meghirdetett tűzoltói alapfokú képzésre. A szabadkai tűzoltó-mentő zászlóaljhoz tartozó területre 13 jelölt számára írtak ki pályázatot, ennek megfelelően 8 tűzoltóra van szükség Szabadkán, két-két tűzoltóra Kishegyesen és Bácskossuthfalván, illetve egyre Topolyán.

A Belügyminisztérium rendkívüli helyzetekkel foglalkozó szabadkai részlege által kiadott közleményben ismertetik, hogy a kiírt pályázatra február 25-ig adhatják át az érdekeltek a pályázatukat. Azok jelentkezésére számítanak, akik szerb állampolgársággal rendelkeznek, 19 és 30 év közöttiek, legalább középfokú képzettséggel, illetve B kategóriás vezetői engedéllyel rendelkezzenek. Feltétel, hogy a jelentkezést követően 18 hónapon belül a jelöltek megszerzik a C kategóriás vezetői engedélyt is. Elvárás, hogy a jelentkezőnek legalább egy éve azon a településen van bejelentett lakcíme, ahol benyújtotta a jelentkezését. A közleményben rámutatnak, hogy a jelölteknek rendelkezniük kell bizonyos pszichofizikai képességekkel, amelyek lehetővé teszik, hogy ellássák a tűzoltó-mentő munkakört, illetve jelentkezésüknek nem lehetnek olyan biztonsági akadályai, amelyek ellehetetleníthetik a Belügyminisztériumban való munkavégzést.

A jelentkezéshez szükséges fontos tudnivalókat az érdeklődők a Rendőri Alapfokú Kiképző Központ oldalán (Centar za osnovnu policijsku obuku: www.copo.edu.rs) szerezhetnek, de tájékozódhatnak személyesen is a szabadkai rendőrkapitányságon, a szabadkai tűzoltó-mentő zászlóaljnál, valamint a topolyai és kishegyi rendőrőrsökön.

Mint ahogy azt korábban már közöltük, dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke is felszólította a vajdasági magyar fiatalokat, hogy jelentkezzenek a tűzoltóság kötelékébe. Akkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a VMSZ következetes parlamenti munkájának eredményeként a kettős állampolgárság nem akadálya annak, hogy valaki a belügyi rendszerben vállaljon hivatást, és ez a tűzoltószolgálatra is igaz. Kiemelte, ezzel valós lehetőség nyílt arra, hogy magyar fiatalok is ott legyenek, ahol életeket mentenek és közösségeket védenek.

– A Belügyminisztérium pályázatot hirdetett 300 fő felvételére a tűzoltóegységek alapfokú képzésére. A sikeresen végzők a szolgálat állományába kerülhetnek. Vajdaságban többek között Törökbecse, Nagykikinda, Ada, Csóka, Magyarkanizsa, Törökkanizsa, Zenta, Szenttamás, Temerin, Apatin, Szabadka, Bácskossuthfalva, Topolya, Kishegyes, Nagybecskerek, Újvidék és Zombor térségében is szükség van utánpótlásra – közölte korábban.

Arra kérte a jelentkezőket, hogy jelentkezési szándékukat jelezzék a VMSZ felé is, az office@vmsz.org.rs címen, hogy segítséget tudjanak nyújtani az eljárás során. 

Magyar ember Magyar Szót érdemel