Juhász Bálint, a tartományi képviselőház elnöke pénteken a Szabadkai Magyar Rádióban hangsúlyosan beszélt mind a vasúti infrastruktúra fejlesztéséről, mind pedig a Prosperitati Alapítvány eredményeiről.
A Belgrád–Újvidék–Szabadka gyorsvasúttal kapcsolatban elmondta, hogy nagymértékben javítani fogja Szabadka elérhetőségét – egy csaknem kétmilliós piac számára teszi könnyebben elérhetővé a várost, ami élénkítheti az idegenforgalmat és a gazdasági kapcsolatokat. Kiemelte, ez hatványozottan fog hatni Szabadka és az egész Vajdaság életére, különösen ha a gyorsabb eljutás lehetősége tovább javul.
Juhász Bálint szerint a vasút fejlesztése nemcsak a régió mobilitását növeli, hanem reális lehetőséget teremt arra is, hogy a határ mindkét oldalán élők számára egyszerűbb legyen a tanulás, a munka és a mindennapi élet összehangolása, tovább erősítve a térség gazdasági és közösségi kohézióját.
A Prosperitati Alapítványról beszélve kiemelte, hogy eddig csaknem 70 000 embernek nyújtott kapaszkodót, miközben 15 000 főnek biztosított megélhetést és itthoni jövőt pályázatok révén. Az alapítványnak tízezer egyéni pályázója, csaknem 6 ezer gazdálkodó, 3 ezer vállalkozás, 700 új otthon, illetve 1300 család jutott önálló élethez. Mint mondta, ezekben a családokban megközelítőleg 900 gyermek született az elmúlt időszakban. A programnak köszönhetően megnőtt a gyermekvállalási kedv.
A tartományi képviselőház elnöke Rúzsa Magdi augusztusban esedékes koncertjével kapcsolatban elmondta, véleménye szerint a VMSZ meghívására a legjobb magyar női előadó érkezik majd Palicsra. Hozzátette, Rúzsa Magdi fellépése sok vajdasági magyar régi álma, majd örömének adott hangot, hogy visszatér a sztárfellépők rendszere a VMSZ Szent István-napi központi ünnepségére.
Nyitókép: A Pannon RTV felvétele


