2026. február 5., csütörtök

Életmódváltás a rák elkerülése érdekében

A daganatos megbetegedések kezelésében az idén az emberközpontú ellátáson van a hangsúly

Szerbiában a daganatos betegségek a leggyakoribb megbetegedések egyike, illetve az elhalálozások egyik leggyakoribb oka – közölte a Belgrádi Városi Közegészségügyi Intézet a rákellenes küzdelem világnapja alkalmából kiadott közleményében. Mint a szakemberek kiemelték, az idén is arra igyekeznek rámutatni, hogy a páciensek és az igényeik nagyon fontos szerepet töltenek be a közegészségügyi tevékenységekben, hiszen a daganatos megbetegedésben szenvedők egyéni küzdelme kiemelten fontos.

Erről a napról a tavaly megkezdett kétéves kampánnyal emlékeznek meg, amelynek a középpontjában a megelőzés, illetve a rák korai fázisban való felismerése, valamint a betegek és családtagjaik támogatása áll. A Belgrádi Városi Közegészségügyi Intézet közleményében rámutattak, hogy a 2026-ban arra igyekeznek felhívni a figyelmet, hogy minden páciensnek, akinél daganatos megbetegedést diagnosztizáltak, egyéni tapasztalatai vannak, különböznek az igényeik és a kihívásaik. Vagyis külön hangsúlyt fektetnek az emberközpontú ellátásra, ami magába foglalja a betegek mindennapi kihívásait és körülményeit, az egészségügyi dolgozók és a betegek közötti jobb kommunikációt, valamint a család, a közösség és a tágabb társadalom aktívabb szerepvállalását a kezelés és gyógyulás folyamatában. Ezzel szeretnék erősíteni az egészségügyi rendszerbe vetett bizalmat. Egy olyan fenntartható támogató hálózat létrehozása a cél, amivel ösztönöznék a személyes tapasztalatok cseréjét, a kölcsönös megértést és a szolidaritást, annak érdekében, hogy javuljanak a rákban szenvedők hosszú távú kezelési eredményei és életminősége.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Nemzetközi Rákkutató Ügynökség becslései szerint a rosszindulatú daganatos megbetegedés a vezető betegségek egyike, illetve az elhalálozások terén is az élvonalban van globális szinten. Csak 2022-ben csaknem 20 millió új esetet regisztráltak a világon, és majd 9,7 millióan hunytak el ebben a betegségben. A tüdőrák, a vastagbélrák, a máj-, a gyomor- és az emlőrák volt a legnagyobb arányú elhalálozási ok 2022-ben. Rámutatnak, a világ népességének növekedésével és elöregedésével, valamint számos kockázati tényező jelenlétével várható, hogy a rák globális terhe tovább növekszik – közölte a Tanjug hírügynökség.

A belgrádi intézet közleményéből kiderül, hogy a rákos megbetegedések jelentős egészségügyi megterhelést jelentenek, de gazdasági problémát is okoznak, hiszen nagy közvetlen és közvetett költséggel jár a kezelés az egyén, családja és az egész társadalom számára. Becslések szerint a rákos halálesetek csaknem harmada kapcsolódik a kockázati tényezőkhöz, vagyis a dohányzáshoz és az alkoholfogyasztáshoz, a rossz táplálkozáshoz, a fizikai aktivitás hiányához és a túlsúlyhoz.

A Szerbia sem tér el a globális jelenségtől, a legfrissebb hivatalos adatok szerint a daganatos betegségek a leggyakrabban előforduló betegségek, és az elhalálozási okok egyike. A 2022-es adatok szerint 41 578 személynél diagnosztizálták ezt a betegséget, míg a rák következményeibe 19 350 személy hunyt el. A férfiak körében tüdő-, vastagbél- és végbélrákot, valamint prosztatarákot diagnosztizáltak a legnagyobb számban, a nőknél pedig emlő-, tüdő-, vastagbél- és végbélrákot, valamint méhnyakrákot. Azzal, hogy a tüdőrák a leggyakrabban lokalizált betegség, és a férfiaknál a leggyakoribb halálok, ahogy a nőknél is, azzal, hogy a nőknél a leggyakoribb rákos megbetegedés az emlőrák.

A közleményben kiemelték a rákmegelőzést, illetve a szűrővizsgálatok fontosságát a rák elleni küzdelemben. Rámutatnak arra is, hogy a daganatos megbetegedések 40 százaléka elkerülhető az egészséges életvitel elsajátításával, a dohányzás és a rendszeres alkoholfogyasztás elhagyásával, a fizikai aktivitás beiktatásával. Vagyis a helyes étkezés, a testsúly megtartása, a mérsékelt idejű napon tartózkodás csökkentheti a rák megjelenését, a betegség megjelenésének a korai fázisban való kezelése pedig növeli a sikeres gyógyulás esélyeit.

Szerbiában az országos szintű emlőrák-, méhnyakrák- és vastagbélrák-szűrési program célja ezen rosszindulatú betegségek előfordulásának és az általuk okozott halálozásoknak a csökkentése. 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Dávid Csilla felvétele