2026. február 2., hétfő

Ízek, hagyomány és közösség

Piroson szombaton 23. alkalommal tartották meg az immár hagyományos kocsonyafesztivált, amely az évek során Vajdaság egyik legnagyobb gasztronómiai rendezvényévé nőtte ki magát. A kocsonyfesztiválra nemcsak a helybeliek kíváncsiak, hanem számos településről érkeznek látogatók.

A rendezvényt az idén is Aleksandar Petrović, az újvidéki polgármester helyettese nyitotta meg.
– A pirosi kocsonyafesztivál évről évre egyre több versenyzőt és látogatót vonz, és joggal került fel nemcsak Újvidék, hanem a tágabb térség gasztronómiai térképére is. A rendezvény jelentősége abban mutatkozik meg, hogy általa megőrizzük hagyományainkat, szeretjük és megbecsüljük önmagunkat, valamint nem feledjük gyermekkorunk régi ízeit és a közösség összetartó erejét. Újvidék városvezetése az elmúlt 13 év óta azon dolgozik, hogy a város minden része egyenletesen fejlődjön, és jelentős összeggel támogatja a peremvárosi települések fejlesztését is. A látogatóknak kellemes időtöltést kívánok, a verseny résztvevőinek sok sikert, a szervezőknek pedig további eredményes és színvonalas munkát. Újvidék városa mindig partnerük és támogatójuk lesz – fogalmazott beszédében Aleksandar Petrović.

A kocsonyafesztiválra sokan ellátogattak, nagy volt a tömeg. A programkínálatnak köszönhetően minden korosztály számára tartogatott érdekességeket. Kulturális, turisztikai és gasztronómiai rendezvény lévén természetesen nem csak kocsonyát vásárolhattak a látogatók. Árusítottak egyebek között kolbászokat, sajtokat, lángost, borokat, pálinkákat, házi süteményeket, cukorkákat, játékszereket és kézművestermékeket. A rendezvényt zenei programok tették hangulatosabbá. Fellépett a helyi tamburazenekar, az általános iskolások, a Kasmir NS pop-rock együttes, valamint a Goci népdalegyüttes. Természetesen a hagyományos kocsonyafőző verseny sem maradhatott el. A rendezvényt Újvidék városa, a tartományi kormány és a pirosi művelődési központ is támogatta.
 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Dancsó Áron felvétele