Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke tegnap Szabadkán fogadta Latorcai Csabát, Magyarország közigazgatási és területfejlesztési miniszterhelyettesét. Áttekintették a következő években megvalósuló fejlesztési irányokat és közös projekteket, amelyek a vajdasági magyar közösség számára kiemelten fontosak.
A találkozón részt vett Fremond Árpád, az MNT és Juhász Bálint a tartományi képviselőház elnöke is (Fotó: Dr. Pásztor Bálint/Facebook)
A megbeszélésen szó esett az oktatás, a gazdaságfejlesztés, az infrastruktúra és a közösségi beruházások területéről, kiemelve, hogy a stratégiai partnerség stabilitása jelentősen hozzájárul a közösség lehetőségeinek bővítéséhez és mozgásterének erősítéséhez.
– Meggyőződésem, hogy a magyar–szerb stratégiai partnerség stabilitása tovább erősíti közösségünk lehetőségeit és mozgásterét. Ezt a múlt csütörtöki esemény is bizonyította, amikor Orbán Viktor miniszterelnök és Aleksandar Vučić köztársasági elnök átvette a Pásztor István-díjat Szabadkán. Köszönöm a tartalmas, előremutató egyeztetést! – írta dr. Pásztor Bálint Facebook-bejegyzésében.
Nyitókép: Dr. Pásztor Bálint és Latorcai Csaba (Fotó: Dr. Pásztor Bálint/Facebook)


