2026. május 21., csütörtök

Elmozdult a holtpontról a Vajdaság mosolya gyorsforgalmi út projektje

A Tartományi Energetikai, Építésügyi és Közlekedési Titkárság ideiglenes építési engedélyt adott ki a Koridori Srbije vállalat számára az I.B rendű gyorsforgalmi út – közismert nevén a Vajdaság mosolya – építését megelőző előkészítő munkálatokra. 

A gyorsforgalmi út a magyarországi határátkelőtől – Béregtől (Bački Breg) – indulna, majd Zombor, Kúla, Verbász, Szenttamás, Óbecse és Nagykikinda érintésével a romániai határátkelőig, Nákófalváig (Nakovo) vezetne.

Az engedély a magyar határátkelőtől Bački Bregnél, vagyis a meglévő 15-ös számú IB rendű úttól a 12-es számú úttal való csomópontig terjedő szakaszra vonatkozik, beleértve a tehergépjármű-terminál és a karbantartó bázis kiépítését is. A munkálatok a zombori önkormányzat területén zajlanak majd.

Az engedély alapján geodéziai munkálatok, tereprendezés – fák kivágása, gyökerek eltávolítása, bozótirtás –, valamint földmunkák végezhetők el.

A határozat szerint az előkészítő munkák legfeljebb 12 hónapig tarthatnak az engedély jogerőre emelkedésétől számítva. Ezt követően a beruházónak végleges építési engedélyt kell beszereznie a teljes infrastrukturális projektre, amely magában foglalja az ideiglenes engedély alapján elvégzett munkálatokat is.

A munkálatok becsült értéke 926.354.083,60 dinár áfa nélkül.

Nemrég arról is beszámoltak, hogy a kínai China Construction Eighth Engineering Division nem teljesítette maradéktalanul a Vajdaság mosolya projekt kivitelezési ütemtervére vonatkozó kötelezettségeit, ezért felbontották vele a szerződést.

A projekt kivitelezését az azerbajdzsáni Azvirt veszi át. A vállalattal szerződést kötöttek az első öt szakasz – összesen 93,5 kilométer – tervezésére, valamint az első szakasz, a Béreg és Zombor közötti 22,8 kilométeres útvonal megépítésére.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Megkezdődhetnek az előkészületi munkálatok a zombori önkormányzat területén (Fotó: Ótos András illusztrációja)