2026. szeptember 25., péntek
VÁLASZTÁSOK 2026

Saját úton, itthon

A hazatérés és a gazdaságfejlesztés lehetőségeiről is beszéltek Szenttamáson

A Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti képviselőjelöltjei és tisztségviselői az október 25-i választásokat megelőző kampánykörútjuk során kiemelt figyelmet fordítanak a magyar vállalkozások és családok felkeresésére, hogy közvetlenül is megismerjék mindennapi kihívásaikat, valamint a támogatási lehetőségekkel kapcsolatos tapasztalataikat. A VMSZ jelöltjei az ötös sorszámú Vajdasági Magyar Szövetség – Dr. Pásztor Bálint választási lista színeiben járják a településeket.

Pénteken Szenttamásra látogatott Kovács Elvira, Király Petra, Lálity Urbán Emese és Horváth Király Andrea, a VMSZ köztársasági parlamenti képviselőjelöltjei, akik először a Németországból hazaköltözött Kovács családdal találkoztak, majd Szögi József mezőgazdasági termelő családját látogatták meg.

 

A Kovács családnál (Paraczky László felvétele)

A Kovács családnál (Paraczky László felvétele)

Kovács Renáta és férje, Kovács Ferenc nyolc évvel ezelőtt vásároltak családi házat Szenttamáson, és másfél hónapja költöztek haza Németországból, ahol tíz évig dolgoztak.

– Nekünk nem igazán jött be Németország, ez az igazság. A szívünk mindig is húzott haza bennünket, ezért döntöttünk úgy, hogy ismét megpróbáljuk az újrakezdést. Másodikos kislányunk itt kezdte az iskolát magyar tannyelven, ami nekünk nagyon fontos, hiszen azt szeretnénk, hogy ugyanabban a közegben nőjön fel, ahonnan mi is származunk. Én Temerinben, a férjem Bácsfeketehegyen született, de így hozta a sors, hogy Szenttamásra jöttünk. Családok, barátok, ismerősök vannak itt, és egyébként is nagyon szeretjük a települést. A szívünkhöz nőtt, ezért döntöttünk úgy, hogy itt veszünk házat. Mivel nagyon friss a hazajövetelünk, egyelőre még tapossuk az utat. Én most elsősorban a kislányomra szeretnék koncentrálni, vele szeretnék lenni, hiszen új közegbe került, ezért egyelőre itthon vagyok. A férjem szakmája burkoló-keramikus, így ebbe az irányba tekintünk, mint magánvállalkozó, de még kitapossuk ezt az utat is – mondta Renáta.

A látogatás Szögi József mezőgazdasági termelőnél folytatódott, aki feleségével, Tímeával három gyermeket nevel. Kérésünkre elmondta, hogy a földet és a gazdaságot gyermekkora óta szereti, ebben nőtt fel, édesapja is mezőgazdász volt.

– Folyamatosan követjük a pályázatokat, és több alkalommal pályáztunk a tartományi titkárságnál, illetve a Prosperitati Alapítványnál is. Erőgépeket, mechanizációt és kapcsolható eszközöket sikerült vásárolni, amelyek a korszerű mezőgazdaságban nélkülözhetetlenek – mondta Szögi József.

A látottakat és hallottakat összegezve Kovács Elvira lapunknak elmondta, rendkívül jó látni, amikor valaki megosztja élettapasztalatát, és valóban visszaigazolódik, hogy jó az, amit csinálnak.

– Egyrészt a sikeres pályázók bemutatják, hogy mennyire járult hozzá a saját gazdaságukhoz, a saját fejlődésükhöz mindaz, amit a Prosperitati Alapítvány által nyújtott lehetőségek, valamint a tartományi és más források biztosítottak. Természetesen arra biztatjuk őket, hogy ezekkel a lehetőségekkel a jövőben is éljenek. Különös történet, amikor a külföldről hazatérőkkel találkozunk. Velük igen őszintén beszélgettünk arról, hogy Németországban sincs kolbászból a kerítés, mi viszont itthon próbáljuk nekik elmondani, milyen lehetőségeket tudnak még kihasználni, és mennyire ragaszkodnak a magyar oktatáshoz. Számomra viszont a legnagyobb csoda, hogy mindkét család három gyermeket vállalt. Az ilyen jó példák töltenek fel bennünket. Mi pedig igyekszünk segíteni őket a jövőben is – fogalmazott Kovács Elvira.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A parlamenti képviselőjelöltek megtekintették a családi gazdaságot is (Paraczky László felvétele)