2026. május 21., csütörtök

CSÍKSOMLYÓI BÚCSÚ

Háromszázezer zarándokot várnak

A közösségi együttlét erejét, az egymásra figyelés fontosságát hangsúlyozzák az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú szervezői. A Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben szombaton déltájban tartandó ünnepi szentmisére mintegy háromszázezer zarándokot várnak – közölték szerdán a csíksomlyói kegytemplom előtt megtartott sajtótájékoztatón.

Timár Sándor P. Asztrik, a kegytemplom igazgatója és Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere a liturgikus programot és az egyéb tudnivalókat ismertette. A kegytemplom igazgatója elmondta, nagy szeretettel várják a zarándokokat, akár gyalogosan érkeznek, akár kerékpáron, lóháton, vonattal vagy autóval. „A csíksomlyói Szűzanya mindig hazavárja a gyermekeit, most különösen, ebben a zűrös világban. Itt megnyugszanak, és olyan kegyelmeket kapnak, melyekből tudnak élni” – közölte. Timár Sándor P. Asztrik, aki a liturgikus programot ismertetve elmondta, a pünkösdi búcsú programja már pénteken elkezdődik, délben a Boldogasszony zarándokvonattal érkezőknek tartanak szentmisét a kegytemplomban, amelyet Marton Zsolt váci megyéspüspök mutat be. A nyitószentmise 18 órakor kezdődik, majd éjszaka virrasztás lesz ugyanitt. Pünkösd szombatján a kegytemplomban 7.30-kor, majd 18 órakor tartanak szentmisét. Az ünnepi szentmise 12.30 órakor kezdődik a csíksomlyói hegynyeregben, a Hármashalom-oltárnál. Főcelebránsa és szónoka Székely János szombathegyi megyéspüspök, a Magyar Püspöki Konferencia elnöke. Pünkösdvasárnap 7, 8, 10.30 és 18 órakor lesznek szentmisék a kegytemplomban, pünkösdhétfőn 8, 10.30 és 18 órkaor várják a híveket ugyanitt. Hangsúlyozta, hogy a Kárpát-medence legnagyobb egyházi eseményének egyetlen meghívottja van: az ünnepi szónok, mindenki más zarándokként érkezik. A magyar közméltóságok közül Sulyok Tamás köztársasági elnök jelezte részvételét – hangzott el.

Korodi Attila, a közigazgatásilag Csíksomlyót is magába foglaló Csíkszereda polgármestere közölte, az idén is az elmúlt évekről ismert biztonsági előírások érvényesek. A legfontosabb szabálynak azt nevezte, hogy a zarándokok figyeljenek egymásra. „A közösségi együttlétben megvan az az erő, mely bennünket továbbsegít ebben a viszontagságos világban” – nyilatkozta, hozzátéve a gépkocsival érkezők számára a város peremén, a bejáratok közelében alakítanak ki parkolóhelyeket, majd rámutatott arra, hogy a zarándoklat érzését gyalogosan lehet igazán megélni. Közölte, hogy a vonatos zarándokok egy része már pénteken megérkezik, majd hozzátette, a csíksomlyói kegytemplomhoz vezető Szék útját pénteken este teljesen lezárják a gépkocsiforgalom előtt, a teljes zárlat vasárnap délutánig tart, ám ez alatt az idő alatt a helyi közlekedési vállalatnak, a Csíki Transnak is lesznek gyakrabban közlekedő járatai, hogy segítsék a zarándokokat közelebb jutni a kegytemplomhoz. Korodi Attila szerint a következő napokban esőre is készülnek, ezért arra kérték a zarándokokat, ennek megfelelően készüljenek, legyen náluk bakancs, esőkabát. Az elöljáró újságírói kérdésre elmondta, hogy az idén is szerveznek hajtást a környékbeli medvék elűzésére szombaton reggel, sőt ha a vadásztársaság szükségesnek tartja, pénteken is. Ez azért is fontos, mert a vadon élő állatokat zavarja a több százezer ember jelenléte, veszélyben érzik magukat a Kissomlyó-hegyen, így segítenek nekik átjutni a Nagysomlyón lévő erdőbe – hangsúlyozta Korodi Attila. Arra is kitért, hogy a Hargita megyei kulturális intézmények és partnerszervezeteik számos kulturális programmal várják a zarándokokat. Ezek közül kiemelte a Hunyadi-napokat, emlékeztetve, hogy Romániában Hunyadi János-emlékév van, és a ferences rend is szorosan kötődik az egykori kormányzó és hadvezér személyéhez.

Magyar ember Magyar Szót érdemel