Miloš Vučević, a Szerb Haladó Párt elnöke kijelentette, hogy nincs semmi ellentmondásos abban a tervben, hogy a belgrádi Vezérkar épületének helyén luxuskomplexumot építsenek. Hozzátette, az ellenzők politikai okokból próbálnak visszaélni ezzel a témával, annak ellenére, hogy a projekt Szerbia érdekeit szolgálja.
Hangsúlyozta, hogy minden olyan megállapodás, amelyben állami és nemzeti érdekeink érvényesülhetnek, pozitív.
– Jó jel, hogy Trump és családja, valamint üzleti partnerei Belgrádot befektetési helyszínnek tekintik. Ez gazdasági szempontból közelebb hozhat minket egymáshoz, és egyfajta előcsarnokként szolgálhat a politikai megállapodások előtt – mondta Vučević.
– Jó jel, ha Trump szállodát akar Belgrádban, és ugyancsak pozitív, hogy beszélhetünk a Trump-adminisztrációval – szögezte le a pártelnök.
Nyitókép: A Vezérkar épülete/Beta


