2025. november 12., szerda

Segítenek a legalizációs törvény megvalósításában

Az ingatlanokhoz fűződő tulajdonjogok bejegyzésének és nyilvántartásba vételének  feltételeiről szóló új törvény, amely október végén lépett hatályba, egyszerűbb és gyorsabb eljárást biztosít azoknak a polgároknak, akik ingatlanjukat nyilvántartásba vetetnék. A tulajdonjogok bejegyzésére vonatkozó első kérelmeket december 8-tól lehet benyújtani – jelentette be a nagykikindai városvezetés.

Manja Markovljev, a nagykikindai önkormányzat lakosainak támogatására kijelölt koordinátor elmagyarázta, hogy a törvény végrehajtásának kezdeti szakasza, azaz a rendezési terv előkészítése folyamatban van, és körülbelül egy hónapig tart.

‒ Ezután a polgárok elektronikusan vagy személyesen is benyújthatják kérelmeiket. Az online kérelmek beadási határideje 60 nap lesz, ami indokolt esetben további 30 nappal meghosszabbítható. Azok számára, akik nem rendelkeznek a szükséges technikai feltételekkel, a városháza munkatársai segítséget nyújtanak a kérelmeik kitöltésében – közölte Markovljev.
Mladen Bogdan polgármester elmondta, hogy a helyi önkormányzat legfontosabb feladata a polgárok magántulajdonainak, majd az állami tulajdonú létesítmények helyzetének  rendezése.

‒ Nagy munka áll előttünk, de készen állunk arra, hogy segítsünk a polgárainknak a tulajdonviszonyok rendezésében – mondta a polgármester.

A törvény végrehajtására való felkészülés részeként jött létre a Svoj na svome weboldal, amelyen az érintettek megtalálják a tulajdonjog szabályozásával kapcsolatos összes információt, útmutatót és a leggyakrabban feltett kérdéseket. A kétségekkel küzdő polgárok a regisztráció kezdetéig, azaz december 8-ig a 410 226-os telefonszámon, személyesen pedig a szolgáltató központ 7-es számú pultjánál vagy a 68-as számú irodában érdeklődhetnek.
 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Manja Markovljev és Mladen Bogdan (Nagykikindai önkormányzat)