2025. szeptember 30., kedd

Október 15-től kezdődik a fűtési szezon, magasabb számlák várhatók

Október 15-én hivatalosan indul a fűtési szezon Szerbiában, de Belgrádban már holnaptól kezdődnek a rendszerpróbák – írja a Szerbiai RTV.

A Belgrádi Távfűtőművek KKV közlése szerint a távfűtés ára hat százalékkal emelkedik, így egy 60 négyzetméteres lakás számlája havonta mintegy 600 dinárral lesz magasabb. Májustól több mint 85 ezer fővárosi lakásban a fogyasztás alapján számítják majd a díjat, amihez a szükséges berendezések felszereléséről a lakóközösségeknek kell gondoskodniuk.

„A Belgrádi Távfűtőművek KKV a hőt a hőközpontokig szállítja, a társasházaknak és a lakóközösségeknek kell eldönteniük, hogyan osztják szét az energiát, szerelnek-e fel költségosztókat vagy termoszelepeket, amelyekkel szabályozni tudják a hőmérsékletet a lakásokban” – nyilatkozta Vanja Vukić, a közművállalat ügyvezető igazgatója, majd hozzátette: a berendezések ára attól függ, kik jogosultak a fogyasztás mérésére a lakásokban.

Vukić beszámolója szerint a nyár folyamán elvégezték a kazánok tisztítását és a hálózat karbantartását, most pedig a rendszer feltöltése és kalibrálása zajlik. Ott a szolgáltató 11 százalékos áremelést kért, így egy 60 négyzetméteres lakás havi számlája körülbelül 700 dinárral nő majd.

Kraljevóban szintén zajlanak a próbák, ahol a távhőszolgáltató hétezer háztartást lát el. Stefan Pantović, a kraljevói távhőszolgáltató műszaki vezetője elmondta, hogy a nyár folyamán elvégezték a kazánok tisztítását, a távvezetékek és aknák karbantartását. Jelenleg az automatika kalibrálása és az elektronikus berendezések felkészítése zajlik, párhuzamosan a rendszer és az épületek másodlagos hálózatainak feltöltésével.

A városban 11 százalékos áremelést kértek, így egy 60 négyzetméteres lakás havi számlája mintegy 700 dinárral nő majd.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Illusztráció: pixabay.cpm