2025. augusztus 21., csütörtök

Bács község területén is megjelent az afrikai sertéspestis

Bács önkormányzata ma bejelentette, hogy a község területén először regisztrálták az afrikai sertéspestis megjelenését házisertéseknél.

A mezőgazdasági minisztérium Bogyánt (Bođani) és Vajszkát nyilvánította fertőzött területnek, míg Palonát (Plavna) és Bácsot a veszélyeztetett övezetbe sorolta. A Bogyáni-rétet különösen magas kockázatú területként jelölték meg – számolt be a BAP hírportál.

Az előírások szerint a fertőzött és veszélyeztetett térségekben azonnal végre kell hajtani a járványügyi intézkedéseket. Ezek közé tartozik a fertőzött gazdaságban lévő összes sertés leölése, a sertések szállításának tilalma, valamint takarítás és fertőtlenítés, illetve az olyan vásárok, kiállítások és rendezvények megtartásának tilalma, ahol az üzlethelyiségeken kívül fogyasztanak állati eredetű ételeket.

Az intézkedések részeként kötelező a bioszigurancia szabályainak szigorú betartása minden olyan személy számára, aki belép vagy távozik az állattartó gazdaságokból.

A tilalmak és előírások addig maradnak érvényben, amíg be nem fejeződik a fertőzött területek teljes tisztítása, fertőtlenítése, szükség esetén rovartalanítása is.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A község területén először regisztrálták a fertőzést házisertéseknél