2025. május 30., péntek

Orosz hírszerzés: Szerbia továbbra is lőszert szállít Kijevnek

Az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) nyilvános közleményben élesen bírálta Szerbiát, azt állítva, hogy a szerb hadiipar továbbra is lőszert szállít Ukrajnának, és ezzel közvetve „orosz katonák és civilek megöléséhez és megcsonkításához” járul hozzá.

A hivatalos közlemény, amely a Szerbia hátba próbálja lőni Oroszországot címet viseli, az SZVR honlapján jelent meg, és szerintük a szállításokat hamis végfelhasználói tanúsítványokkal és közvetítő országok – köztük NATO-tagállamok, például Csehország, Lengyelország és Bulgária – segítségével bonyolítják. A közlemény szerint az utóbbi időben afrikai országokat is bevonnak az álcázott exportba.

– Az SZVR információi szerint szerb hadiipari vállalatok, ellentétben Belgrád hivatalosan deklarált semlegességével, továbbra is lőszerrel látják el Ukrajnát – áll a közleményben.

Az SZVR szerint több százezer rakéta és tüzérségi lövedék, valamint több millió lőszer került Szerbiából Ukrajnába. A dokumentum név szerint is említ több szerb céget, mint a
Jugoimport SDPR, a Zenitprom, a Krušik, a Sofag, a Rejer DTI, a Sloboda, a Prvi Partizan és mások is szerepelnek azon a listán, amely szerintük részt vesz az ellátási láncban.

– Ezeket a szállításokat aligha lehet humanitárius okokkal magyarázni. Nyilvánvaló céljuk az, hogy orosz katonák és civilek ellen használják fel őket – fogalmazott az orosz hírszerzés.

Az SZVR szerint a szerb fegyvergyártók és azok támogatói vérrel kívánnak nyereséghez jutni, miközben elfelejtik, kik az igazi barátaik, és kik az ellenségeik.

A közlemény történelmi párhuzamokat is felidéz, emlékeztetve arra, hogy Oroszország többször is segítséget nyújtott Szerbiának, az Oszmán Birodalomtól való felszabadítástól kezdődően, az első és második világháborún át, a NATO 1999-es bombázásáig, valamint a koszovói válságig.

– Mindezen történelmi szakaszokban a testvéri kapcsolatok és a közös ortodox hit mindig megkérdőjelezhetetlenek voltak számunkra – zárul az SZVR közleménye.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Az SZVR szerint több százezer rakéta és tüzérségi lövedék, valamint több millió lőszer került Szerbiából Ukrajnába (Fotó: pixabay.com)