2024. május 8., szerda

Vučić: Ebben a pillanatban megvan a többségünk Belgrádban

Ebben a pillanatban a Szerb Haladó Párt köré tömörülő koalíciónak megvan a teljesen jogszerű többsége Belgrádban – mondta ma Aleksandar Vučić államfő a Prva TV műsorában. Hozzátette azonban, hogy mindenesetre meg kell várni a mácius 2-át és 3-át, addigra mindenképpen kiderül, hogy a városi hatalom meg tud-e alakulni, mert ha ez valami miatt mégsem sikerülne, új választások lesznek Belgrádban. Az államfő elutasította a választási csalásra utaló ellenzéki vádakat. 

Az elnök arról is beszélt, hogy fontos tárgyalásai voltak a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián, és továbbra is keresik a megfelelő megoldást a dinár koszovói betiltása miatt előállt helyzetre. 

Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus halála kapcsán is szólt, és az általa szörnyűnek ítélt esemény kapcsán elmondta, hogy Moszkva viszonylatában Belgrád helyzete az ügy miatt még nehezebb lesz, de az Oroszországgal szembeni szankciók bevezetésének lehetőségét határozottan elvetette. 

A gazdasági kérdések kapcsán a többi között arról beszélt, hogy a nyugat-balkáni régióban Szerbia az első a közvetlen külföldi befektetések bevonzásában. Az adatokat ismertetve arról beszélt, hogy a régió beruházásainak 62 százaléka, a GDP 52 százaléka, és a teljes kivitel 55,5 százaléka valósul meg Szerbiában. 

Az Európai Parlament Szerbiáról elfogadott rezolúciójáról beszélve azt mondta, hogy egy nap alatt 10 százalékkal csökkent az Európai Unió népszerűsége az országban. Az elnök szavai szerint jelenleg a polgárok 24,2 százaléka támogatná, és 26 százaléka ellenezné az ország EU-s tagságát – közli a Szerbiai RTV. 

Nyitókép: Aleksandar Vučić (Fotó: Beta)