2024. május 8., szerda

Vučić: Márciusban várható a kormányalakítás

Aleksandar Vučić államfő úgy fogalmazott, valaki alaposan dolgozik a koszovói szerb népre irányuló nyomásgyakorláson. Szerinte az európai és az amerikai hatalom ebben a pillanatban nem szeretné, ha veszélybe kerülne a stabilitás, Aljbin Kurti koszovói kormányfő viszont sietségben van. 

A Happy TV tegnap esti műsorának vendégeként azt mondta, az elkövetkező napokban számít válaszra annak kapcsán, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa tart-e ülést a koszovói helyzet kapcsán, de nem reménykedik abban, hogy erre sor kerül. 

A Slavko Ćuruvija meggyilkolásának ügye kapcsán hozott felmentő ítéletet érintően az államfő azt mondta, ez egy szörnyen rossz dolog az ország szempontjából, és nagy igazságtalanságként értékelte a döntést. 

Az új kormány megalakulásáról azt mondta, erre március 15-e és 20-a között számít, de elhúzódhat akár március végéig is, viszont reméli, hogy minél hamarabb sor kerül rá – közli a Szerbiai RTV. 

Nyitókép: Aleksandar Vučić (Ótos András felvétele)