2024. május 9., csütörtök

Vučić: A vezérkar indoklása meggyőző, a katonai szolgálatról május elseje után döntenek

Aleksandar Vučić államfő kijelentése szerint a szerb hadsereg vezérkara és a Védelmi Minisztérium meggyőző érveket nyújtott arról, hogy szükség van a kötelező katonai szolgálat visszaállitására, és május elsejéig adott határidőt az ajánlatok beadására.

– Meglátjuk, hogy a katonai szolgálat időtartama 90, 100, esetleg 110 nap lesz, mikor valósul meg, illetve, hogyan tudjuk ezt anyagilag és logisztikailag megoldani – mondta az állmafő.

A határidő lejárta után a vezérkarral és a szerb kormánnyal közösen meghozott ajánlatot továbbitani fogja a köztársasági képviselőháznak. Kihangsúlyozta, hogy a szerb fegyveres erők eredményeinek bemutatásáról szóló gyűlésen megállapították, hogy a hadsereg előléptette működőképességeit az elmúlt évben.

– Jelentősen felfejlesztettük képességeinket, de ez gazdasági szempontból sokba került. Az idén és jövőre, még többe fog kerülni – mondta Vučić.

Nyitókép: Beta