2024. május 8., szerda

Vučić: Megpróbáljuk a legjobb kommunikációt kialakítani a KFOR-ral Koszovóban

Aleksandar Vučić szerb elnök ma a Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral folytatott találkozó után kijelentette, hogy a jövőben igyekezni fognak a lehető legjobb kommunikációt kialakítani a NATO-val, valamint arról is tájékoztatta Stoltenberget, hogy az elmúlt évben a szerbek 13 százaléka hagyta el Észak-Koszovót a rossz bánásmód és Pristina nyomásgyakorlása miatt, adta hírül a Vajdasági Rádió és Televízió.

– Több mint másfél órán át beszélgettünk minden fontos kérdésről, és számunkra is fontos, amit Stoltenberg mondott. Amit megerősíthetek, hogy az együttműködésre fogunk törekedni a NATO-val és a KFOR-ral annak reményében, hogy a lehető legnagyobb biztonságot biztosítsuk a Koszovóban élő szerb nép számára – fogalmazott a szerb államfő.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kijelentette, hogy a banjskai incidenshez hasonló erőszakos cselekmények megengedhetetlenek Észak-Koszovóban, majd hozzátette, hogy elkövetőket az igazságszolgáltatás elé kell állítani.

Emlékeztetett arra, hogy a KFOR katonái a helyi konfliktusok miatt májusban és szeptemberben is megsebesültek, ez pedig megengedhetetlen, ezért az elkövetőket fel kell kutatni és felelősségre kell vonni.

Jens Stoltenberg Belgrádot és Pristinát is arra szólította fel, hogy tartózkodjon minden olyan lépéstől, amely fokozhatja a feszültséget Koszovóban, és Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnököt arra figyelmeztette, hogy a szerb hadsereg csapatainak kivezénylése a szerb-koszovói határra csak rontana a helyzeten.

A NATO főtitkára belgrádi sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy a szerb elnökkel egyeztetett annak a lehetőségéről is, hogy Szerbia és a katonai tömb ismét közös hadgyakorlatokat hajtson végre.

Szerb vezető politikusok többször is kijelentették, hogy az ország nem kíván csatlakozni a NATO-hoz, katonailag semleges marad, de partnerségre törekszik a nyugati katonai tömbbel. A nyugat-balkáni ország 2006 óta tagja a NATO Partnerség a Békéért programjának.

„A közös hadgyakorlatok nem ássák alá Szerbia semlegességre törekvését, hiszen Szerbia ezt egyértelműen jelezte, és mi ezt teljes mértékben tiszteletben is tartjuk" – hangsúlyozta Jens Stoltenberg.

Nyitókép: Jens Stoltenberg és Aleksandar Vučić (Fotó: Beta)