2026. augusztus 14., péntek

Digitalizálják a szerb közlekedési rendőrséget

Jelentős digitalizáció előtt áll a szerb közlekedési rendőrség: a tervek szerint év végéig minden rendőr rendelkezhet testkamerával, egyre szélesebb körben használják majd a drónokat, a terepen dolgozó járőrök pedig Android-alapú eszközökön keresztül férhetnek hozzá a szükséges adatokhoz.

Bojan Marković, a közlekedési rendőrség vezetőjének helyettese az Euronews Srbijanak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy a testkamerák alkalmazása a rendőri munka átláthatóságát és objektivitását növelik. A kamerát a szabályok szerint akkor kell bekapcsolni, amikor a rendőr valamilyen intézkedést foganatosít az állampolgárral szemben. A felvételek nem minden esetben jelentenek majd döntő bizonyítékot, de fontos bizonyítási eszköznek számíthatnak. A rendőrség a drónok használatát is kiterjeszti. Ezekkel nemcsak szabálysértéseket kívánnak felderíteni, hanem közlekedési balesetek helyszínelésében, valamint a forgalom és a torlódások figyelemmel kísérésében is alkalmaznák őket. A cél az, hogy a korszerű technológia segítségével a rendőrök már a súlyosabb közlekedési események vagy balesetek bekövetkezése előtt beavatkozhassanak.

Az egyik fontos újdonság a közlekedési rendőrség, a szabálysértési bíróságok és a határrendészet informatikai rendszerének összekapcsolása. Ennek köszönhetően azok az utazók, akik ellen általános elfogatóparancsot, illetve a forrás szerint pénzbírság megfizetésére vonatkozó intézkedést adtak ki, a határon is rendezhetik tartozásukat. A jelenlegi tervek szerint a 2000 és 5000 dinár közötti bírságok esetében az érintetteket nem tartják vissza, hanem a határátkelőhelyen kifizethetik az összeget, majd folytathatják útjukat.

A digitalizáció részeként Android-alapú készülékeket is kapnak a terepen dolgozó rendőrök. Ezeken keresztül ellenőrizhetik a járművek és a vezetők adatait, a vezetői engedélyt, az esetleges korábbi szabálysértéseket, valamint azt is, hogy az érintett személy körözés vagy más intézkedés hatálya alatt áll-e. Marković szerint a rendőrök nem férnek majd hozzá korlátlanul minden személyes adathoz, csak azokhoz az információkhoz, amelyek az adott intézkedéshez szükségesek. Az új rendszer célja egyben az is, hogy megszüntessék a párhuzamos adatbevitelt, és a jelenlegi, több különböző alkalmazást használó rendszert egységesítsék.

Az Android-eszközöket már használják Újvidéken, Szabadkán, Belgrádban, Kragujevacon és Prijepoljében, a rendszer bevezetése pedig a többi rendőri igazgatóságon is folyamatban van. A tervek szerint év végéig valamennyi igazgatóság átáll az új munkamódszerre.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Pexels.com