2026. augusztus 14., péntek

Decemberre elkészülhet Szerbia mesterséges intelligenciáról szóló törvénye

Szerbia decemberig elfogadhatja első, a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazását szabályozó törvényét – jelentette ki Marija Gnjatović, a Tudományos, Technológiai Fejlesztési és Innovációs Minisztérium államtitkára. A jogszabály célja elsősorban a polgárok védelme az MI-vel való visszaélésektől, miközben támogatná az innovációt és a hazai startupok fejlődését.

Gnjatović a Szerbiai Rádió és Televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy az európai szabványokkal összhangban álló szabályozást készítenek elő, és szerinte az ország nem késik a jogszabály elfogadásával. A tervezet kidolgozása során nemzetközi együttműködésre is támaszkodnak. A készülő törvény egyik fontos eleme az átláthatóság növelése lehet. A polgárokat kötelezően tájékoztatni kell majd arról, ha olyan fényképet, videót vagy hangfelvételt látnak, illetve hallanak, amelyet mesterséges intelligenciával hoztak létre vagy módosítottak.

Gnjatović szerint azonban önmagában a tartalmak megjelölése és a jogszabály elfogadása nem elegendő. A lakosság oktatására is szükség van annak érdekében, hogy az emberek jobban megértsék, miként működnek az AI-rendszerek, és hogyan születnek az általuk támogatott döntések. A szabályozás egyik alapelve az, hogy a döntéshozatal középpontjában továbbra is az ember maradjon. Ez áll összhangban egyébként az Európai Unió mesterséges intelligenciáról szóló szabályozásának megközelítésével is.

A jogszabály alkalmazásának felügyeletében várhatóan a piaci felügyelet, illetve az erre kijelölt intézmények vesznek részt. Emellett egy szabályozó szerv létrehozását is tervezik, amely nyilvántartást vezetne a szerbiai piacon alkalmazott MI-rendszerekről és modellekről. A felelősség az MI-rendszerek gyártóit és felhasználóit egyaránt érintené. Gnjatović szerint az új törvény nem eredményezi majd a mesterségesintelligencia-modellek és -rendszerek mindennapi hozzáférhetőségének jelentős változását.

A hangsúly a biztonságos és felelős használaton, a polgárok védelmén, valamint az innovációs ökoszisztéma és a hazai startupok támogatásán lesz.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: közigazgatás-gov.rs