Legkevesebb 20 halálos áldozata van az Indonéziából szombat hajnalban jelentett, 7,7-es erősségű földrengésnek a helyi katasztrófavédelem legfrissebb összesítése szerint. A Flores-szigetek közelében történt földmozgás nyomán több épület és lakóház is összeomlott.
A szigeteken lévő Maumar város katasztrófavédelmét vezető Fathur Rahman elmondta, hat sebesültről tudni, további két ember pedig a romok alatt rekedt, mentésük jelenleg is tart. Hozzátette, hogy a mentőcsapatok még nem jutottak el az epicentrumhoz legközelebb eső Nagekeo településére, azonban az ott élőkkel sikerült kapcsolatot teremteni.
Az indonéziai katasztrófavédelmi hatóság (BNPB) azt közölte, hogy a környékről már mintegy kétezer embert kitelepítettek.
A földmozgás fészke Ende várostól 68 kilométerre észak-északnyugatra, tíz kilométeres mélységben, a tenger alatt volt. Az indonéziai meteorológiai, klímaügyi és geofizikai ügynökség szökőár-riasztást adott ki, és arra kérte az embereket, hogy maradjanak távol a tenger- és folyópartoktól. Az érintett partszakaszok lakosságának azt tanácsolták, hogy húzódjanak magasabban fekvő területekre. A figyelmeztetést később visszavonták, mivel a tenger vízszintje nem változott meg jelentősen.
A rengést Flores nagy részén érezni lehetett, később pedig több utórengést is jelentettek.
Indonézia a csendes-óceáni Tűzgyűrű térségében fekszik, ahol a földkéreglemezek találkozása miatt gyakoriak az erős földrengések.
Nyitókép: Beta/AP



