2024. május 9., csütörtök

Kísérletek, találmányok és újítások

Tudományfesztivált tartottak Kúlán

A kúlai Petőfi Brigád Általános Iskola sportcsarnokában Találkozás a tudománnyal címmel szervezték meg a 3. Tudományfesztivált. Az egész napos rendezvényen az általános iskolások felsősei mellett a középiskolás és az egyetemista újítók mutatták be a fizika, kémia, biológia, informatika és a tudomány szinte minden területére vonatkozó újításaikat. 

Igor Leščešen, a szervező Szokratész Oktatási Központ alapítója és a rendezvény szervezője lapunknak elmondta, a fő cél az, hogy a diákok lehetőséget kapjanak arra, hogy a gyakorlatban is bemutassák azokat a tantárgyakat, amelyeket kedvelnek, és amelyeknél motivációt kapnak a kísérletezéshez, a már meglévő technológiák újításához, mindez mellett pedig bemutassák saját technikai, robotikai stb. találmányukat.

‒ Mindez azért fontos, mert az általános iskolában tanultakhoz szorosan kapcsolódik egy-egy tudomány, így a diákok pontosan látják azt, hogy miért lényeges tanulni a fizikát, kémiát, biológiát, informatikát stb. De nemcsak az iskolák, hanem az egyetemek, továbbá a helyi vállalkozások is jelen vannak a különböző IT-újításokkal – mondta az iskola földrajztanára.

A rendezvényt Goran Vesić építésügyi, közlekedési és infrastruktúra-fejlesztési miniszter nyitotta meg, aki többek között elmondta, hogy jó látni a nagyszámú fiatalt, akik érdeklődnek a tudományok iránt.

‒ Szerbiának jelenleg négyszer nagyobb az IT-exportja, mint Törökországnak, viszont Törökországban mintegy 80 millió ember él, tízszer több, mint Szerbiában. Ez azt jelenti, hogy hazánk fejlődésének esélye a tudományban, az új technológiákban, azaz az innováció és a kreatív ipar fejlődésében van – mutatott rá a miniszter.

Pozsár Csaba, a Petőfi brigád iskola igazgatója elmondta, nagyon büszkék a diákokra, hiszen az országos versenyen technikából és robotikából folyamatosan kimagasló sikereket érnek el, sőt néhány évvel ezelőtt még az európai versenyekre is kijutottak az iskola diákjai.

A 3. Tudományfesztivál fő támogatói Kúla község és a helyi Turisztikai Szövetség.

Nyitókép: Paraczky László felvétele