2024. május 10., péntek

Töretlen, erős szövetség

A magyar kormány nyitott marad a vajdasági magyar érdekképviselet célkitűzéseinek támogatására – Orbán Viktor fogadta Pásztor Bálintot

A Vajdasági Magyar Szövetség és a magyar kormány között fennálló jó kapcsolatok megerősítésében állapodott meg Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel dr. Pásztor Bálint, a VMSZ megbízott elnöke a Karmelita kolostorban tartott találkozó során tegnap Budapesten.

Három konkrét téma merült fel az egyeztetés során, nyilatkozott a Magyar Szónak a megbeszélést követően Pásztor Bálint, ezek közül az első téma a vajdasági gazdaságfejlesztési program folytatására vonatkozott. Mint ismeretes, nemrég írtak ki egy házvásárlási pályázatot, Pásztor arra kérte a magyar kormányfőt, hogy újabb lehetőségek is nyíljanak a közeljövőben. Orbán nyitott volt a kérdést illetően, támogatásáról biztosította az ötletet, melynek megvalósítási üteme a költségvetési lehetőségektől is függ majd, közölte beszámolójában a vajdasági magyar párt megbízott elnöke.

A második téma a határátkelésre vonatkozott, Pásztor Bálint elmondta, arra kérte a magyar kormányt, hogy a szerbiai oldalhoz hasonlóan mutasson nyitottságot a kis határátkelőhelyek nyitva tartásának meghosszabbítása iránt. Lapunknak adott nyilatkozatában a politikus megjegyezte, hogy az ingázók számára igen fontos lenne, ha kezdetben a Horgos 2 kis átkelő akárcsak néhány órával hosszabbítaná meg munkaidejét.

A harmadik téma a Szeged–Szabadka vasútvonal üzembe helyezésére vonatkozott, a Vajdasági Magyar Szövetség tisztségviselője azt kérte, minél előbb induljon el a forgalom, mégpedig egy operatív, működőképes menetrend szerint, amely nem az előzetesen bejelentetteknek felelne meg, hiszen a jelzettnél gyakoribb indulásokra lenne szükség a két város között ahhoz, hogy az új vasút teljesítse a hozzá fűzött reményeket. A magyar kormányfő ebben a kérdésben is nyitottságot mutatott a helyzet mielőbbi rendezése iránt.

A találkozón szó esett még a szerb–magyar kapcsolatok továbbépítéséről, a szerbiai választási kampányról és egyéb aktuális kérdésekről is, ismertette nyilatkozatában Pásztor Bálint.

Nyitókép: Pásztor Bálint Orbán Viktorral (íFotó: MTI)