2024. május 9., csütörtök

Vučić: A legfontosabb, hogy előrehaladjunk az európai úton

Aleksandar Vučić államfő a Prva televízió műsorában vendégszerepelt. Szerbia elnöke reagált az Európai Bizottság jelentésére is, amelyben az országot dicséretben illetik. Kiemelte, fontos, hogy a 34 fejezetből 31-ben előrelépés mutatkozik.

– Persze van még tennivaló. Vannak akadályok, nehézségek is, ezek leginkább Koszovóhoz kapcsolódnak, ezt látható a jelentésben is. Fontos, hogy haladjunk előre az európai úton – mondta Vučić. Arra a kérdésre, hogy elégedett-e a jelentéssel, az államfő azt mondta, fontos az előrelépés, de számára a legfontosabb a gazdasági fejlődés és a gazdasági mutatók.

Vučić bejelentette, hogy az év vége előtt egy új tervezetet fogadnak el, a közszférában dolgozók további béremelésére számíthatnak, ez pedig –  mint fogalmazott – minden bizonnyal kétszámjegyű lesz, írja a Vajdasági RTV.

Nyitókép: Beta