2024. május 9., csütörtök

Egymilliárd eurót költött a dinár védelmére a központi bank

A Szerb Nemzeti Bank jelentése szerint az euró csütörtöki középárfolyama 117,6 dinár. Ebben az évben ez a leggyengébb értéke a hazai valutának.

A szakértők az árfolyam stabilitását egyelőre nem kérdőjelezik meg. A közgazdászok azonban arra figyelmeztetnek, annak ellenére, hogy már nincsenek sorok a pénzváltók előtt, mint az ukrán-orosz háború kitörése után, a Szerb Nemzeti Bank egymilliárd eurót költött arra, hogy megvédje a dinárt.

Jorgovanka Tabaković, a Szerb Nemzeti Bank elnöke arról biztosította a polgárokat, hogy az állam a jó pénzügyi politikájával megvédi a lakosok pénztárcáját az inflációtól, azonban úgy fogalmazott, hogy a kormány sem mindenható.

Zoran Gubišić, a belgrádi Bankakadémia tanára az N1-nek úgy nyilatkozott, hogy Szerbia devizatartalékai rekord szinten vannak, ez pedig annak a jele, hogy az ország szükség esetén közbeléphet.

A szakemberek úgy vélik, hogy az árfolyam relatív stabil marad, bár a piac hosszú távon kiszámíthatatlan.