2024. május 9., csütörtök

Értelmetlen ugyanazokat a köröket futni

Dačić nem hiszi, hogy az integráció gyorsan befejeződik

Vajon Charles Michel, az Európai Tanács elnöke továbbra is azt gondolja, mint egy nappal korábban – a Bledi Stratégiai Fórum zárónapjának A Nyugat-Balkán – minden változik és mégis minden marad a régiben? című panelbeszélgetésén felszólaló Ivica Dačić külügyminiszter szerint ez az egyik legfontosabb kérdés. Jó lenne tudni, hogy Michel saját, vagy az EU nevében beszélt, amikor azt mondta, hogy szeretné, ha 2030-ban tagjelölt országok és az EU is készen állnának a következő bővítési körre, közölte Dačić.

– Örülnék annak, ha ez valóban így lenne, ám azt sem szabad elhallgatni, hogy immár 10-15 éve a nyugat–balkáni államok európai integrációjáról beszélünk. Magam sem tudom már, hányadik panelbeszélgetés ez. Semmi értelme hasonló összejöveteleket szervezni. Mintha Brüsszelben nem tudnák, hogy a nyugat–balkáni országok mind csatlakozni szeretnének. Boldog lettem volna, ha ennek a kérdésnek még a kilencvenes évek háborúi előtt ekkora figyelmet szenteltek volna. Nem a háborúk után, hanem azok előtt lett volna hasonló konferenciákra szükség. Egyébként nem hiszem, hogy az integráció gyorsan befejeződik, hiszen nem adott az ehhez szükséges politikai akarat. A feltételek állandóan változnak. Eleget teszünk az egyiknek, jön egy újabb másik. Tíz évvel ezelőtt Koszovó és az EU képviselőjével aláírtam a brüsszeli megállapodást. Mi történt azóta? Milyen tekintély az EU? Ismét a kezdet kezdetén vagyunk – fogalmazott Dačić.

A fejtegetésre Miroslav Lajčák, az EU a Belgrád és Pristina közötti párbeszédért felelős különmegbízottja reagált, mondván, Michel az EU tisztségviselőjeként tette az említett kijelentést. Az EU készen áll majd az új tagok fogadására, de ez nem jelenti, hogy köteles is integrálni őket. Akkor csatlakoznak majd, ha készen állnak erre, mondta Lajčák.

Valamivel korábban Dana Spinant, az Európai Bizottság sajtószolgálatának vezetőhelyettese közölte, hogy Michel nem egyeztetett az EB elnöknőjével a konkrét dátum emlegetését megelőzően. A bővítés az eredményektől függ, tette hozzá.