2025. július 10., csütörtök

Hajómalom épül Gomboson

A falu idegenforgalmi kínálatát egész évre ki szeretnék bővíteni
A Kisstrand: ide épül majd a hajómalom-skanzen (Fekete J. József felvételei) Az idén a júliusi-augusztusi kánikulák idején naponta 1000–2000 fürdőző kereste fel a gombosi strandot, hétvégeken akár ötezren is tolongtak a természeti adottságok kivételével más kínálattal nem igazán rendelkező fürdőhelyen. Csakhogy ebből a falunak éppenséggel semmi haszna nem volt. A nyári idényben megvalósuló idegenforgalom egyébként se lenne képes eltartani a települést. Viszont vannak kiaknázatlan lehetőségek, amit a faluvezetés igyekszik kihasználni.

Palik Vera és Ruppa Attila, a Duna nem ismer határokat projektum hordozói

– Két tervünk is a megvalósítás szakaszába lépett a gombosi strandon – számolt be Ruppa Attila, a helyi közösség tanácselnöke. – Az egyik egy hajómalom-skanzen építése az úgynevezett Kisstrandon. Az ötlet egy évvel ezelőtt született meg. A Pálinkás József vezette Vajdasági Egészségturizmus Klaszter révén kapcsolatba kerültünk a Bajai Hajómalom Egyesülettel. A Dunán a XIX. századtól a XX. század derekáig jelentős számú hajómalom működött, csak Baja térségében közel száz. Ez adta a magyarországi egyesületnek az ötletet, hogy megmutassa a mai fiataloknak, gyerekeknek, milyen volt egykoron a Duna vízfolyása, valamint hogy a folyón élő emberek miként hasznosították a víz erejét anélkül, hogy szennyezték volna a környezetüket, mindenekelőtt az életet jelentő folyót. Mivel Gombos se szűkölködött hajómalmokban, és mára mutatóban sincs belőlük, kapcsolatba léptünk Palik Verával, a Bajai Hajómalom Egyesület elnökével és Halmosi Zoltán alelnökkel, s ennek eredményeképpen létrejött a Duna nem ismer határokat elnevezésű IPA projektum, amit Zsigó Róbert, Baja polgármestere is támogatott. Örömmel közölhetem, hogy a közös pályázatunk támogatást nyert, és a minap alá is írtuk a szükséges megállapodásokat és szerződéseket.

A gombosi strand kihasználatlan természeti paradicsom

Ruppa Attila beszámolt róla, hogy a 76 000 euró összértékű – ebből 34000 jut Gombosnak – projektum keretében két hajómalom épül, a bajai működő, a gombosi viszont szemléltető jellegű, turisztikai attrakció, ami a hajó köré épített hídon minden oldalról megtekinthető lesz, a létesítményhez kapcsolódó három halászkunyhó pedig múzeumként működik majd. A skanzen minden eleme hagyományos anyagból, a korabeli állapotokat szemléltető kialakítással készül. A tervek szerint a skanzen a végső arculatát 2012 novemberéig nyeri el, de időközben már használatba kerül, jövő áprilisban, júliusban és szeptemberben 100–100 személyes edukációs találkozót tartanak a gombosi hajómalomnál óvodások, kisdiákok részére, ahol a Duna jellegzetességeivel, a természeti környezettel ismerkednek, és megtekinthetik a halászat, a horgászat, a malomipar egykori munkaeszközeit.

Baján már megépültek a nádfedeles, szalmapadlós halászkunyhók

– A skanzen voltaképpen turistacsalogató, de ott természetesen nem ragadhatunk meg, hogy a három nyári hónapban néhány érdeklődő csoport látogatását leszervezzük, hanem a kínálatot ki kell terjesztenünk az év mind a 12 hónapjára. Talán legnagyobb gondunk e téren az, hogy a strandnak és a leendő strandkomplexumnak nincsen „gazdája”, mármint abban az értelemben, aki gondját viselné, törődne vele, gondozná, fejlesztené… Egy, egyelőre néhány személyt foglalkoztató kisvállalatra gondolok, amely sajátjaként kezelné a létesítményt, és a közösség iránti munkájával önmaga fejlődését is lehetővé tenné. Amit ma nyújt a gombosi strand, semmiképpen sem elegendő. Viszont az elektromos hálózat rekonstrukciójával kezdetét vette egy 174 000 eurós, több projektumból, a gazdasági minisztérium és Hódság község által finanszírozott munka egy autós kemping kialakítása céljából. A beruházás jelentős bevételt nyújthat a falunak a látogatók számának emelkedése, a beszedett parkolási és területhasználati díj, a vendégek étel- és italfogyasztásának révén, de a kemping területén a helyi közösség lacikonyhák, árusok számára is helyet biztosít, ami munkalehetőséget és bevételt is ad egyszerre – hallottuk a gombosi tanácselnöktől.

Magyar ember Magyar Szót érdemel