A Magyarkanizsa község honlapján közzétett laboratóriumi vizsgálatok szerint megfelelő a Tisza vízminősége azon a szakaszon, ahol június 26-án halpusztulást jelentettek – írja a Vajdasági RTV.
A vízmintát a magyarkanizsai kajakklubbal szembeni partszakaszon vették, az elemzéseket pedig a Nagykikindai Közegészségügyi Intézet szakemberei végezték el. Az eredmények alapján a fizikai-kémiai és mikrobiológiai paraméterek csupán kisebb szervesanyag-terhelést jeleznek, a vizsgált mutatók többsége pedig megfelel a felszíni vizekre előírt határértékeknek.
A vizsgálatok szerint a kiemelt szennyező anyagok – köztük az ólom, a higany és a kadmium – koncentrációja is az előírt határértékek alatt maradt. A szakvélemény alapján a mintavételi helyen a Tisza vize alkalmas fürdőzésre, szabadidős és vízi sporttevékenységekre, valamint öntözési célokra is, összhangban a felszíni vizek minőségi besorolásával.
A magyarkanizsai önkormányzat közleményében hangsúlyozta, hogy a jövőben is figyelemmel kíséri a folyó vízminőségét az illetékes intézményekkel együttműködve, és minden jelentős változásról időben tájékoztatja a lakosságot.
Nyitókép: Az elemzéseket a Kikindai Közegészségügyi Intézet szakemberei végezték el (Fotó: Pexels.com)



