2024. május 9., csütörtök

Két évszázados bástya

Kettős jubileumot ünnepelt a bácsfeketehegyi református közösség

Az eseményhez kapcsolódó fotógalériánkat ITT tekintheti meg.

Vasárnap délelőtt ünnepi istentiszteletet tartottak a bácsfeketehegyi református templomban. Ennek két apropója is volt, egyrészt a templom építésének 220. évfordulóját, másrészt a templom teljes felújítását ünnepelték. Az istentiszteleten Nagy Kálmán, a kunhegyesi testvérfelekezet lelkipásztora hirdette az igét, amit Orosz Attila bácskai esperes és bácsfeketehegyi lelkipásztor vezetett.

Az istentiszteleten jelen volt Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke is, aki elmondta a médiának, hogy ennek az ünnepnek kettős üzenete van.

Lehetséges a szülőföldön boldogulni – nyilatkozta Pásztor István

Lehetséges a szülőföldön boldogulni – nyilatkozta Pásztor István

– Egyrészt azt üzeni, hogy az érték, amit az elődeink megteremtettek,  számunkra fontos. Ennek az értéknek a fizikai megújulása azt a szándékot jeleníti meg, hogy a lelki megújulásban is hiszünk. Hiszünk abban, hogy magyarként identitásunkban, itt, a szülőföldön boldogulni tudunk. Végül is az összes építés és megújítás, az összes közéleti erőfeszítés ezt a célt szolgálja. És abból a hitből táplálkozik, hogy ez lehetséges. Ha lehetséges volt közel 300 évvel ezelőtt, amikor a bácsfeketehegyi elődök ide jöttek, egy teljesen ismeretlen világba, akkor ez lehetséges most is. Adott pillanatokban úgy tűnik, hogy ezeknek az erőfeszítéseknek nincs meg a megalapozottsága, hogy hiú ábránd. Aztán pár év elteltével az ember azt látja, hogy ez mégsem így van. Azt gondolom, hogy pont olyan időket élünk, amikor ennek a másiknak a bizonyítására fog sor kerülni – fogalmazott az elnök, majd hozzáfűzte, hogy akik itt maradtak, azok erőfeszítései nem voltak hiába, mert nem csak megőriztük azt, ami volt, hanem újat teremtettünk. Ez lehetőséget ad, hogy aki haza szeretne jönni, annak legyen hova, fogalmazott.

Orosz Attila hálát ad, hogy megújult a 220 éves templom (Fotó: Lakatos János)

Orosz Attila hálát ad, hogy megújult a 220 éves templom (Fotó: Lakatos János)

Nagyon nehéz elmondani azt az örömöt, amit egy lelkipásztor és közössége érez egy ilyen alkalommal, mondta el a médiának Orosz Attila.

– Akárhogy is nézzük, egy ember életében egyszer valósul meg, hogy teljesen új fényében ragyog a templomunk. Kettős jubileumról van szó, hiszen 220 éves maga az épület, ebben a formájában. Korábban nem reméltük, de hála istennek! megvalósult, hogy négy év leforgása alatt teljes mértékben sikerült felújítania a templomot. Úgy kívülről, mint belülről, és menet közben még a toronyóra szerkezetét is sikerült lecserélni. Irányadó ez a templom, hogy honnan jöttünk és merre tartunk – mondta el a lelkész, majd arról is szólt, hogy a templom felújítását javarészt a magyar kormány pénzelte.

Sárközi Noémi és Hajvert Ákos fellépése az istentisztelet keretében

Sárközi Noémi és Hajvert Ákos fellépése az istentisztelet keretében

– Örülünk, hogy törődnek velünk, és fontosak vagyunk az anyaországnak, egyetemes magyar szempontból. Mi ezt saját erőnkből nem tudtuk volna megvalósítani, még részben sem. Mindig karbantartottuk a templomot, mert meg kell őrizni az utókor számára, de ilyen formában nem tudtuk volna megtartani. Itt még elárulom, hogy az orgona vár egy nagyobb felújításra. Ez egy 1901-es, Ország Sándor által épített orgona, ami teszi a dolgát, de hallatszik, hogy restaurációra van szükség. Majd pályázni fogunk rá, amikor lesz lehetőség, de ez annyiba kerül, mint a teljes templom belső felújítása – fogalmazott a tiszteletes, majd még arról is beszélt, hogy a bácsfeketehegyi református közösség is nagyon megfogyatkozott. Kb. 1500 lelket számlál, de még így is a legnagyobb református közösség Bácska szívében. Hitében is megingott a közösség, ám ennek ellenére reménységgel tekintenek a jövőbe, mert 130 hittanos diákjuk van.