Steinbach Antal (1836–1899) a 19. század második felének egyik legjelentősebb bánáti pedagógusa, tanítója, királyi tanfelügyelője és királyi tanácsosa volt. Munkássága meghatározó szerepet játszott Bánát, különösen Torontál vármegye népoktatásának korszerűsítésében. Egész életét az iskolaügy fejlesztésének szentelte: tanítóként közvetlenül nevelte a fiatalokat, tanfelügyelőként pedig az oktatás szervezését, színvonalának emelését és az iskolahálózat bővítését irányította. Nevéhez csaknem kétszáz (egyes adatok szerint mintegy ötszáz) bánáti iskola és óvoda alapítása és megszervezése fűződik. Tevékenysége különösen fontos volt egy olyan soknemzetiségű térségben, ahol a magyar, szerb, román és a német lakosság együtt élt.
1869. január 10-én (a nagykikindai római katolikus főelemi és leánytanodai tanítókar negyedik értekezletén) ismét napirenden volt a Steinbach-féle „szemletani gépezet”, amely „a szemléleti oktatás megkönnyítéséhez s célszerűsbítéséhez” szándékozott hozzájárulni. Taneszközét bemutatta, és részleteiben is ismertette a tanítók „folytonos tetszése” mellett. Kakujay Károly javaslatot tett, hogy minden elemi iskola vásároljon egy ilyen szerkezetet, Szentkláray Jenő pedig ugyancsak (támogatólag) azt szorgalmazta, hogy Steinbach az illetékes minisztériumnál mielőbb indítsa be a kiváltság elnyerésének folyamatát. Az értekezleten jegyzőkönyvbe is foglalták a tanítók értékelését a „Steinbach Antal-féle gépezetről”: „Ezen gép már régen érzett hiányt pótol a szemléleti oktatásnál, valamint minden összehasonlító tanmódszernél alig nélkülözhető taneszköz. S minthogy a jelen gépezetnek jeles szervezete minden tekintetben megfelel az ide vonatkozó kívánalmaknak, azonkívül pedig elegáns kinézése által minden iskolának csak díszére válhatik. (…) Melegen ajánljuk tehát azt, minden iskolabarát becses figyelmébe és szives pártfogásába.”
A taneszköz további sorsáról sajnos nincsenek adataink, így arról sem, hogy vajon nyert-e hivatalos szabadalmat iskolai alkalmazásra.
Steinbach 1881. szeptember 29-én ünnepelte meg pedagógiai működésének negyedszázados jubileumát. Ebből az alkalomból Torontál megye tanítósága a tiszteletére Steinbach-alapítványt létesített tanítók gyermekeinek megsegítésére. Tanügyi érdemeiért 1882. október 16-án elnyerte a királyi tanácsosi címet. Ő volt az akkori Magyarországon az első néptanító, aki királyi tanácsos lett.
Évekkel később, 1896-ban ünnepelte tanügyi munkásságának negyvenedik évfordulóját. Jubileumán Lauka Gusztáv alkalmi költeménnyel köszöntötte őt. Bányai Jakab külön füzetben (44 oldalon) jelentette meg életrajzát, a jubileum kapcsán pedig még egy kötet jelent meg: A Steinbach-jubileum emlékfűzete, Sziklay P. Gyula és Gramma Döme gondozásában. Steinbachot az a megtiszteltetés is érte, hogy arcképe és életrajza bekerült Vaday József kötetébe (Magyar Tanférfiak és Tanítónők ezredéves Albuma). Ugyanakkor az ezredéves kiállítás alkalmával ezer gyermeket vitetett fel Budapestre, főként szerb, román, bolgár és német tanulókat.
Munkásságának méltatói kiemelik, hogy iskolák és óvodák alapításával számottevően hozzájárult ahhoz, hogy a 19. század második felében a bánáti gyermekek korszerűbb oktatásban részesüljenek, s hogy a népoktatás egyre szélesebb rétegek számára váljon elérhetővé. Munkája összhangban állt az 1868-as népiskolai törvény célkitűzéseivel, amelyek az általános tankötelezettség és az egységesebb iskolarendszer megteremtését szolgálták.
Jelentős szerepet vállalt a bánáti pedagógiai szakirodalom fejlesztésében is. Több tanulmányt, módszertani értekezést és tankönyvet írt. Tankönyvei korszerű szemléletet képviseltek, figyelembe vették a kor oktatási követelményeit, és hozzájárultak az egységesebb oktatási gyakorlat kialakításához. Mindemellett a bánáti pedagógiai szaksajtó egyik kezdeményezője is volt, s lehetőséget biztosított a pedagógusok számára tapasztalataik megosztására és a szakmai fejlődésre.
Steinbach egyik munkájának címlapja
Önálló kötetei mellett (Vezérkönyv az elemi népiskolák számára, Pest, 1868; Gyakorlati számtan egyszerű következtetésekre alapítva, fejben és számjegyekkel…, Pest, 1872; Torontálvármegye és Pancsova törvényhatósági joggal felruházott város tanügyi állapota 1876/77–1889/90, Nagybecskerek, 1892) számos cikke, jelentése látott napvilágot a korabeli sajtóban és szakközlönyökben (Termesvári Lapok, Néptanítók Lapja, Tanodai Lapok, Ungarischer Schulbote stb.). Az ő kezdeményezésére indult be 1892-ben a Torontál mellékleteként (havonta kétszer megjelenő) Torontálmegyei Tanügy.
Közéleti szerepvállalása is figyelemre méltó volt. Királyi tanácsosként és tanfelügyelőként nemcsak az iskolák működésének ellenőrzésében vett részt, hanem aktívan közreműködött a közművelődés fejlesztésében, a tanítók szakmai támogatásában és a helyi társadalom kulturális életének szervezésében is. Tekintélye és szakmai felkészültsége révén jelentős befolyással volt a térség oktatáspolitikájára.
A magyar nyelv mellett kiválóan beszélt németül, szerbül és románul. Alapító tagja, majd elnöke volt a Torontálvármegyei Magyar Közművelődési Egyesületnek. Érdemeinek elismeréséül a Délmagyarországi Tanítóegylet 1879-ben tiszteletbeli tagjává választotta. Valamivel korábban pedig, 1867-ben, a Királyi Magyar Természettudományi Társulat tagja lett. Egy ideig a tanítóegyesületek országos vezetőségének elnöki tisztét is betöltötte.
Vaday József írja róla, hogy „szimpatikus modora, öntudatos, tervszerű, rationális tanítási eljárása kedveltté és népszerűvé tették őt”. Kortársai feljegyezték róla, hogy rendkívül szorgalmas ember volt: reggel 6-kor már íróasztalánál ült, ahol deli 12 óráig dolgozott, délután pedig ismét, 2-től 6-ig. Szabadságon egy napig sem volt, ügyszeretete, kitartása pedig közmondásossá vált. Szorgalma szakértelemmel párosult.
Megnyerő, szerény modora volt, mégis mindig a figyelem tárgya és a társaság központja tudott lenni. Megmaradt egyszerű jó embernek, kinek semmi és senki sem volt csekély vagy kicsiny.
Életpályája 1899. október 12-én ért véget Nagybecskereken, ahol 63 évesen, hétnapi szenvedés után, tüdőgyulladásban hunyt el. Halála kapcsán egykori diákjai közül (többek között) Herczeg Ferenc táviratban fejezte ki részvétét a gyászoló családnak.
Steinbach Antal munkásságának jelentősége abban áll, hogy a 19. század végén nagymértékben hozzájárult Torontál vármegye tanügyének fejlődéséhez. Az általa alapított iskolák, pedagógiai írásai, tankönyvei és szerkesztői munkája maradandó értéket képviseltek. Tevékenysége elősegítette a tanítói hivatás szakmai megerősödését, az oktatás színvonalának emelkedését és a modern népoktatás kiépülését Bánátban.
Életműve jól példázza, hogy egy elhivatott pedagógus és oktatásszervező mekkora hatást gyakorolhat egy egész régió művelődésére és társadalmi fejlődésére.
(Vége)
Nagybecskerek volt munkásságának utolsó állomása
1 Jegyzőkönyv. Tanodai Lapok, 1869. jan. 28.
2 Uo.
3 Uo.
4 Steinbach Antal. Magyar Pedagógiai Szemle, 1882. nov. 1.
5 Steinbach Antal. Délvidéki Tanügy, 1896. okt. 20.
6 Németh Ferenc: A bánáti iskolák atyja. Steinbach Antal (1836–1899) pályafutásáról. Napló, 1995. jún. 21.
7 S. Sándor: Steinbach Antal. Kisdednevelés, 1899. nov. 1.
8 Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái [Steinbach Antal] (elektronikus forrás: https://mek.oszk.hu/03600/0363/html
9 Kalapis Zoltán: Életrajzi kalauz III. Forum, Újvidék, 2003, 137–138.
10 Németh Ferenc: A bánáti iskolák atyja. Steinbach Antal (1836–1899) pályafutásáról. Napló, 1995. jún. 21.
11 Urhegyi János: Steinbach Antal. A Nagybecskereki M. Kir. Állami Polgári és Felső Kereskedelmi Iskola évi jelentése az 1899–1900. iskolai évről. Közli: Knyaskó Lajos igazgató. Pleitz, Nagybecskerek, 1900, 3–15.
12 A Királyi Magyar Természettudományi Társulat évi jelentése tagjairól és 1867-ik évi működéséről. Budapest, 1867, 27.
13 Kalapis Zoltán: Életrajzi kalauz III. Forum, Újvidék, 2003, 137–138.
14 Uo.
15 S. Sándor: Steinbach Antal. Kisdednevelés, 1899. nov. 1.
16 Sándor: Steinbach Antal. Népnevelők Lapja, 1899. okt. 21.
17 Uo.
18 S. Sándor: Steinbach Antal. Kisdednevelés, 1899. nov. 1.
19 Steinbach Antal. Uj Idők, 1899. okt. 22.
Nyitókép: Steinbach Antal (1885)
